122.- Karácsonyi üdvözletben vallanék

A legtöbben az ünnepi jókívánságaikat a közösségi portálon osztják meg állapotfrissítés formájában. Magam is jó párszor így tettem. Majdnem mint mindenki más, eltekintve attól, hogy én mindig voltam olyan kis grincs, hogy hozzátettem kiknek szánom és, hogy akik egész évben az idegeimre mentek azok gebedjenek meg hol vannak, még ha biztos is voltam abban, hogy méter magasról tesznek arra, hogy mellőzniük kell az üdvözletem.
Idén másképp látom már. Nem tudom, hogy a mézes kávém teszi-e a lényegesen békésebb hangulatom, (még ha melegen is kell igyam. Elfelejtettem előző este lefőzni. Úgy kell nekem...) esetleg az, hogy jó ideje nem tudok aludni, vagy csak egyszerűen felnőttem (egy kicsit).
Nem kívánok senkinek rosszat. Teljesüljenek mindenkinek a legszebb álmai, legyen béke és szeretet az emberek szívében. Aki boldog az másoknak is jót akar. (Kezdem úgy érezni magamat, mint egy elcseszett szektás-hittérítő... Nem baj, néha belefér.)
Az üdvözlet, mint olyan általában nem túl hosszú, így szokásomtól eltérően én sem kívánom túl bő lére ereszteni.
Felvéve az eredeti fonalat.. Tudjátok, azt hiszem ezzel az évvel életem egyik legmozgalmasabb évét tudhatom a hátam mögött. Új ismeretségek születtek, amelyeknek egyikét sem bánom egy percig sem. Persze, van köztük olyan is, aki már most tiszta szívéből ki nem állhat, bár ettől csak nyugodtabb a szívem. Míg van aki gyűlöl, addig tudom, hogy valamit tényleg jól csinálok.
A sokkal boldogítóbb viszont az a tény, hogy olyan emberekkel kerültem kapcsolatba akik életre szóló nyomokat hagytak bennem, s olyan emberek (is) vettek körbe, akiket még élek, bármi történjék szeretni fogok. Akkor is, ha néha nehéz velem. Piszok bonyolult egy talány vagyok drágáim, de a szívem a helyén van, akkor is, ha az eszem nem mindig.
Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azoktól a szeretteimtől, akiknek sikerült fájdalmat okoznom bármikor. Függetlenül attól, hogy előbb-utóbb ez minden emberi kontextusban elkerülhetetlen mindazonáltal úgy érzem ez kikívánkozik. Meggondolatlan voltam sokszor, hirtelen haragú, kötekedő vagy csak figyelmetlen. Rendeztem balhét akár nyílt utcán és sírtam ezek miatt néhányszor a szobám magányában is. Maradjunk annyiban, hogy megbántam, s aki úgy érzi indítson velem szemben tiszta lapot, s magam is így teszek. Nem ígérhetem meg biztosan, hogy rászolgálok (újra) a bizalmadra, vagy te az enyémre, mégsem látom értelmét az acsarkodásnak, vagy a tettetett közönynek. Mindkettő csendben gyilkol.
Vigyázzatok magatokra! Tömjétek magatokat degeszre és kívánom, hogy szem ne maradjon szárazon boldog kacajok nélkül és ember ne maradjon étlen-szomjan. Legalább ilyenkor ne.

Csóközön: Bonnie