2016. június 19., vasárnap

113.-Piros fehér zöld futball

Kétségem nincs afelől, hogy mára egész Európa a Futball EB- ről beszél. Fiatal, idős, rajongó és „ellendrukker”. Én a véleményem a magam laikus, női szemszögéből szeretném kifejteni.


A szakértelmem a témát illetően mindenképp megkérdőjelezhető. Meg tudok különböztetni, mondjuk egy tollaslabdát egy focilabdától, valamint tudom, hogy a 11-est 11 méterről rúgják. ( Amint pedig ezt a mondatot leírtam, azzal a lendülettel kerestem rá az egyik erre specializálódott felületen. 10,97 méterről történik, nem csaltak halvány rémképeim.) 

Rengeteg embert hallottam akiből kitör a tömény pesszimizmus ennek kapcsán. Azt mondják a Boss-nak ez újabb apropó lesz stadionépítésre, míg mások azt hozzák fel, hogy más sportokban jobb eredményeket érünk el, akkor miért van mindenki annyira piszokul oda attól, hogy "lőttünk pár gólt".
A hangsúly nem ezen van. Magyarországon az egyik legnépszerűbb sportról beszélünk. A kisgyerekek a pályán már ezt játsszák. Szerintem mindannyian tudunk olyat mondani, akinek nagy vágya volt ebben profivá válni. Van olyan is, aki mára egy más hivatásban vált nagy emberré, ettől függetlenül szívében mindig az az "egyszerű srác" marad, aki imádta rúgni a bőrt. Ezzel a legkevésbé sem arra célzok, hogy bármely mozgásforma előbbre való lenne a másiknál. Szerintem nem feltétlenül a gólokról szól ez sem. Persze, számít, hogy maradunk-e csoportelsők a továbbiakban, vagy elmegy-e Pityunak a Tippmixe az épp aktuális meccsen... 
Ez arról szól, amit már annyian megírtak és énekeltek, a hangzatos kijelentésekről, kőbe vésett szép szavakról, amely most éppen a szemünk láttára valósul meg és az az Összetartás. 
Amikor végignézek például a munkahelyemen a beülő vendégeken, ahogy minden szem a képernyőre mered, s mikor egyszerre ugrik fel mindenki, hogy: GÓL!(Na jó, általában az hangzik el, hogy "Benn van b.meg!" De a lényegen mit sem változtat.) Nem az ingyen fröccsön van a hangsúly. (Persze tikkasztó nyári melegben azért piszok jól tud esni...) Hanem arról, hogy boldog-boldogtalan egymás nyakába borul, senki nem nézi, hogy a másik fiatal vagy idős, PMFC drukker, esetleg lila-fehér, sőt az sem számít, hogy voltaképp tud-e bármit azon kívül a fociról, ha a kapuba bemegy a labda akkor kell örömködni vagy bosszankodni. 

Mindegy ilyenkor, hogy hol van az ember, mert ugyanaz a piros-fehér zöld szív dobban a világ bármely pontján hevesebbet. Például ahogy egy jó barátom internetes "tudósításait" nézem Londonból, mosolyra görbül a szám. Látom a mosolyát, s azokét, akik értünk szorítanak, keresztbe tett ujjakkal, ordítva. Közelebb érzem magamhoz olyankor, valahogy.. mintha nem kilométerek ezrei választanának el minket, hanem együtt drukkolnánk a "mieinknek" egy jó ital és valami finom étel társaságában. 
És tudjátok, én minden jóra büszke vagyok, ami pedig Hazai, arra pláne, legyen ez szép eredmény akár tudományosan, sportban, vagy bármiben, ahol valamit leteszünk az asztalra. Mégis... Úgy gondolom, hogy mikor az országban ilyen a helyzet amilyen (mert az előbb említett barátom is "nyilván", hogy kalandvágyból hagyta el az otthonát) akkor inkább azt kellene nézzük, hogy végre van egy dolog, amiben össze tudunk fogni! 

Mert tudjátok szerintem nem csak az számít, hogy hány pontot szerzünk,
hanem, hogy együtt álmodunk egy nagyot és közelebb hoz minket. 

2016. június 16., csütörtök

112.- Tűz és cigaretta

In medias res...

Mostanában egyre több embertől hallok nehéz sorsáról. Neki milyen borzasztó volt anno, vagy épp milyen küzdelmes a ma..s még milyen lesz a holnap!
Épp ma lehettem egy olyan négyszemközti beszélgetés egyik főszereplője, melynek témája az volt, hogy mennyiben befolyásoljuk mi a saját dolgainkat. Az Ő alapvető tézise szerint, ha sikeresek akarunk lenni első lépésként meg kell tanulnunk élni a felelősséggel, hogy igenis mi magunk vagyunk a saját szerencsénk kovácsai, míg én azt hoztam fel, hogy az esetek nagy többségében igaza van, ám de egy "egyszerűbb/kézenfekvőbb" példát véve, ha például több emberi tényező együttes jelenléte szükséges ahhoz, hogy minden a lehető legideálisabban alakuljon, akkor csak bizonyos százalékban vagyunk mi magunk a befolyásoló tényezők. Például egy párkapcsolat esetén két főről beszélünk. Ez esetben 50%-ot tesz ki szerény személyem.. S adhatok én bele 100-at, akkor is ki kell egészítenie a maga részével. A magam részéről úgy vélem minden emberi kapcsolat így működik. Én beleadom a részem, s ha ennyit tesz bele a másik fél is, akkor kiegyensúlyozott-jól működő viszonyról beszélünk, legyen szó akár barátságról,vagy bárminemű kontaktusról. 
Átgondolva a felvetéseket mindkettőnk részéről van igazság...
Csak együtt működünk. A mérleg leggyönyörűbb, fényesre suvickolt csillogó-villogó tányérja is csak olcsó kacat, ha a másik fele hiányzik. 
Életszagú példával élve, ülhetek itt a cigarettámmal és a kávémmal Freud-i mélységekig kielemezve akár saját, vagy épp bárki törékeny kis létét ezen a világon, ha nincs kivel megosszam. Illetve pontosítok. Mindig volna olyan, aki meghallgatna, okom panaszra természetesen most sincs. Az ellenben más kérdés, hogy kit óhajtok ezekbe a gondolataimba beavatni. 
Minden kimondott szavam által, apró lélekszilánkokat teszek a mellettem ülő kezébe. Bízom abban, hogy nem vágja meg egyetlen sem, s ő ezekben észreveszi, amit más nem. Azt ahogyan a nap ragyogó fénye visszatükröződik rajta. 
S, ha ezek a szívemből szólnak remélem addig is érnek el. Nem véletlen egyetlen érintésem sem, s valahol minden egyes pillantásomban megláthatod magadat, s egyaránt engem is. Mire felfognád közel kerültél hozzám lelkileg. Bennem az igény magva csírázik, nő egyre nagyobbá, s erősebbé, hogy halljalak. Nem kimondanod kell feltétlenül, hisz sokszor nincs szükség rá. 
Egyre inkább rájövök, hogy az emberi emóciók szinte mindegyike az elmétől teljesen független. Nem döntünk arról, hogy kiben, mikor és miért kezdünk bízni, csak egy nap arra ébredsz, vagy azzal a képpel fekszel, hogy valaki ujját a szájára téve csendre intett, s lábujjhegyen belopózott az életedbe. 
Onnantól pedig adott a hát, ami mögé bújtat a világ elől, a váll, amire hajthatod a fejed és a részek, amik kerek egésszé lettek. :) 

2016. június 8., szerda

111.-Rosétól ázott szó

Szól a zene. Tipikus mai slagerek. Egyszerűen nem megy velük az azonosulás. Én még abban a hiszemben nőttem fel, hogy a dolgoknak értéket kell közvetíteniük. Ám mindenféle negatív felhang nélkül köztünk szólva, ma már sokaknak az a szórakozás, hogy talaj részeg történéseiket közvetítik a bohó és gyarló ifjúság felé, s nem veszik észre, hogy mennyire silány az, amit ők nagy hanggal életszínvonalnak mernek nevezni. Elnézés van, tisztelet annál kevésbé. Fiatalon mindenki meg meri tenni csukott szemmel a maga kockázatos kis játszmáit. Nem néznek semmit, s voltaképp nincs is szükség rá, hisz csak magukért felelnek. A szellem bölcsül, a test öregszik, a szív viszont ugyanolyan felelőtlenül szeret, mint ahogyan arra teremtették. Mennyivel egyszerűbb volna, ha tudatosan választhatnánk ki, ki az akinek egyetlen puszta tekintetétől is megugrik a pulzusunk. Vajon akkor is ekkora létjogosultsága volna a pillanat varázsainak? Akkor is csillogó szemekkel, arcunkon zavart mosollyal tekintetenénk vissza azokra a momentumokra? Esetleg egész életünkben azon tűnődnénk, hogy vajon mi az, ami olyannyira hiányzik? Hisz ilyenkor, ha szívedben forró napsütés perzsel, csiripelnek a madarak, s értelmét látod felkelni reggelente.. Akkor szerelmes vagy. De bármilyen intenzív is legyen súlyosabb, mint bármely fizikai sérülés, amibe akár majd bele is halsz. Egy darabig koplalhatsz, szomjazhatsz, forgolódhatsz álmatlan/rémálmos éjeken át, de nem szeretni nem vagy képes. Tekintsünk el az egyik legáltalánosabb közhelytől, hogy az ember társas lény, nem erről van szó, még ha tény is. Az elkeserítő realitás az, hogy akit Nagy Ő-nek nézel nem biztos, hogy a legideálisabb időszakban toppan be az életedbe. Mikor a legkevésbé várnád, akkor bukkan fel álmatlan ejszakáid legszebb oka. Akinek egyetlen apró megjegyzésedtől tett mosolya egész napod szebbé varázsolja, sőt... Minden pillanatot mikor szabad. Ha azért vonz, mert tiltott, akkor csak csábít, de nem szereted. Arra pedig, hogy mélyebb érzéseid támadtak akkor jössz rá, mikor az van benned, hohy egyetlen álmatlanul töltött éj sem sok, hogy mosolyogni lásd.

2016. június 7., kedd

110.- Csukott szemmel

" Drága Queenie!

Miközben ezeket a sorokat írom csak annyi jár a fejemben, ha egy ideális világban élnénk, te nem léteznél s, ha mégis, akkor sem ebben a formában.
Az én szívem sajdul bele néha, mikor benned magamat látom, ahogy rohansz a vesztedbe, de tudod drágám, én sem tennék máshogy. Ismerlek, mint a tenyeremet és azt hiszem pontosan tudom mi van benned most.
Emlékszem mikor annak idején döntéshelyzet elé kerültél. Maradsz az ingerszegény-komfortzónádban, ahol a megszokottság a prioritás, hiszen ezt várták el tőled, vagy felrúgsz mindent és lépsz csukott szemmel a végtelenbe. Nem tudhattad, hogy szilárd talaj lesz-e a lábad előtt, vagy már épp a szakadék peremén egyensúlyozol, de belevágtál. Tudod, nagyon büszke voltam, hogy azt mondtad egyetlen percnyi boldogság is többet ér akár az életen át tartó unalmas-állandóságnál. Szeretni születtél drágám, s ezért vagy valahol belül mindig boldog, mert azt az utat járod, amit jónak érzel, nem pedig amit mások előírnak neked.
Emlékszem magam is, hányszor tiltakoztak kézzel-lábbal egy-egy hajmeresztőbb ötleted hallatán, s ha köztünk marad töredelmesen be kell vallanom, hogy sokszor én is csak a fejem fogtam, hogy mit művelsz.. Te ellenben mindig hatalmas mosollyal, szemedben elszánt csillogással, szívedben töretlen hittel és meggyőződéssel azt mondtad "Nem érdekel! Megcsinálom, mert meg kell tennem!"
Valahol most is így vagyok ezzel. Féltelek mindentől, leszámítva, hogy töretlenül bízom benned utolsó szívdobbanásomig. Van, ami örök. :)
Tudom, hogy annak ellenére milyennek mutatod magadat benned van örökké a kétely, mi lesz, függetlenül attól, hogy mikor a pillanatot lehetőséged van megélni megteszed. Ellenben én látom az arcod, amit más nem. Még Ő sem, csak mindig egy-egy apró szeletet.
Tudod a szerelem az az érzés, mikor tudod, hogy vár valaki, valahol a világban, aki kezében tartja egész létezésed kulcsát.- Mindig az egyik kedvenc idézetünk volt. Sosem veszti aktualitását. Nem akarlak lebeszélni, csak kívánom, hogy légy boldog. Tudom, hogy bármi lesz a végkifejlet, boldog leszel valahol, mert te igazán abba halnál bele, ha nem érinthetnéd meg, s nem nézhetnél rá úgy, hogy abból érezze, valahol mindig is téged keresett, ahogyan vica versa.
Szurkolok, s hiszem, hogy akiknek együtt kell lenni, azokat még az ördög is egymás után tolja, ha kell talicskán.
Ha kérhetlek valamire, őrizd meg magad utolsó szívdobbanásodig és csak szeress! Ne ronts el egy tökéletes pillanatot őrlődéssel! És kívánom soha az életben ne kelljen feltenned a kérdést, hogy mi lett volna, ha van elég bátorságom boldognak lenni...
Ölellek: Bonnie"