124.- Év végi összesítés

Sziasztok drágáim!
Mint minden év végén, ezúttal is leltárt készítek arról, hogyan telt 2016. De ezúttal leginkább a blogra kihegyezve (melynek minden bejegyzésében magam is megjelenek. ) 

Először is szeretném megköszönni egész éves hűségeteket. Minden megjegyzés és reakció által fejlődni próbáltam, s remélem sikerült is. Ami a legmeglepőbb számomra (s valahol a leginkább boldogító), hogy a Top 5 legnépszerűbb bejegyzés MINDEGYIKE IDEI! Ezt a fejlődés jeleként próbálom felfogni s, hogy igenis vannak emberek, akik vevők arra, hogy kimondják az igazat. 

Szóval (2016) és az elmúlt közel 3 és fél év legnépszerűbb bejegyzései a blogon:

1. 115.- Tetovált aljanép-Nyílt levél Dr. Halmai Lillának- http://rockyviki.blogspot.hu/2016/07/115-tetovalt-aljanep-nyilt-level-dr.html 
   Bár a szóban forgó hölgyről azóta kiderült, hogy fiktív személy, így ezúton is szeretnék minden Halmai Lillától elnézést kérni, ettől függetlenül a mondandóján nem változtat. 

"Nem tudom a lelkemben hova tenni ezt a fajta fóbiát a "magunkfajtáktól". Mi a lelkünket, életünk fontos momentumait viseljük a bőrünkbe varrva. Ettől lennénk mi antiszociálisak és az ön szavait idézve rizikóhordozók? Nem látom a logikai összefüggést. Önnek eszerint bizonyára nincsenek például diplomás tetovált ismerősei. Nekem vannak. Szívesen bemutatnék párat."


2. 108.-Lotyók és műmájerek-  http://rockyviki.blogspot.hu/2016/05/108-lotyok-es-mumajerek.html
   Vulgáris és naturalisztikus ábrázolása a Y és Z generáció egyes problémáinak.

"Mert ennél diszkrétebben, vagy választékosabban ki sem tudnák fejezni, hogy "Haver, 2 Manhattan és addig kefélhetsz míg ki nem fulladsz!" A sok kis pöcsös meg csorgatja a nyálát és élvezkedik. Nulla meló és fullos élvezet, mert nekik több nem kell. Sivár érzelmi világuk nem társat kíván, csak az ösztöneik egy megfelelő méretű lyukat aznap estére. (Ha harangozni lehet benne az sem gáz. Lesz mit mesélni a haveroknak. A strigulát ugyanúgy be lehet húzni.)"

3. 114.- Végzet- http://rockyviki.blogspot.hu/2016/07/114-vegzet.html
   Egy bejegyzés, amiben valóban kiadom ahogy abban a pillanatban éreztem magamat. Igazából, a mai napig szívem Top 3 bejegyzése közt ott van. Ha valaki kicsit is ismer és huzamosabb időt töltött velem abban az időszakban, akkor pontosan tudja, hogy ebbe a bejegyzésbe valahol belehaltam, mégis imádom. :)

"A szerelem a világ leggyönyörűbb hóhéra.. Mert meghalunk tőle is, nélküle is.
Ha mindent kockáztatunk azért, aki legfájóbb és legszebb pillanataink okozója egyaránt... Akkor lehet ezt mondani. Semmikor máskor. Ha nem hozunk áldozatot, dobhatunk sutba mindent, mert kalap szart sem ér.
Két ember véletlen találkozása nem létezik. Ahogy előre elrendelés sem, de a Végzet.. Akinek a létezését nem tagadhatjuk meg.. Aki képessé tesz arra, hogy bármit túlélj, s akár arra is, hogy az utolsó pillanatban véreztessen ki...
Ellenállni nem tudsz, felesleges volna, nem te vagy az erősebb. A te dolgod egy. Küzdeni. Az utolsó szívdobbanásig.."
4. 118.-Divat-allergia- http://rockyviki.blogspot.hu/2016/10/118-divat-allergia.html
   Nevében a tartalma. S úgy veszem észre nem csak szerény személyemet frusztrálták ezek a jelenségek. 

"Ugyanazzal a kéjes-élvezettel iszom a tejeskávémat, és eszem amit éppen megkívánok, akkor amikor jól esik. Bármilyen jó érzésű fitneszmucus-diétaguru szívinfarktust kapna, ha látná mennyire jó érzéssel rohanok szerinte a biztos halál fele, mikor bécsi kapu méretű bagólesőmmel elfogyasztom akár a rám kacsintgató szelet pizzát vagy sült húst."

5. 116.- A Tök(él)etlen háziasszony-1. Rész
http://rockyviki.blogspot.hu/2016/09/116-tokeletlen-haziasszony-1resz.html
  Bár azóta nem született még több része ennek a mini-sorozatnak, úgy néz ki, értékelitek, ha valaki nem próbálja tökéletesnek mutatni magát, s mesél arról, hogy a kezdő háziasszonyok milyen apróságokkal néznek szembe a mindennapokban. Máig jókat nevetek, ha eszembe jut. :D

"Majd eljött az első vendégfogadás ideje. Frissen tettem fel a kávét, ellenőriztem, hogy minden hozzávalóval rendelkezem-e, ami nekem ehhez szükséges, majd mikor ideért leültettem szépséges üveg-étkezőasztalomhoz és elindultam a mellékhelységbe egy bögre kíséretében. Első pillanatban humorral-undorral vegyített kitörő nevetés első jeleit véltem felfedezni az arcán, hogy én voltaképp mi az Isten nyilát óhajtok ott kezdeni, mire tájékoztattam, hogy a kávét igenis onnan fogja kapni. Nagy szemeivel, hatalmas pislogással bólogatott, hogy rendben, mert voltaképp kicsoda is ő, hogy megmondja nekem hol kellene tárolnom az egyik legfontosabb konyhai eszközöm."


És a személyes Top 5 bejegyzésem sorrend és kommentár nélkül :) 

- 114.-Végzet: http://rockyviki.blogspot.hu/2016/07/114-vegzet.html

- 112.- Tűz és cigaretta: http://rockyviki.blogspot.hu/2016/06/112-tuz-es-cigaretta.html

"Nem véletlen egyetlen érintésem sem, s valahol minden egyes pillantásomban megláthatod magadat, s egyaránt engem is. Mire felfognád közel kerültél hozzám lelkileg. Bennem az igény magva csírázik, nő egyre nagyobbá, s erősebbé, hogy halljalak. Nem kimondanod kell feltétlenül, hisz sokszor nincs szükség rá." 

-119.- Kitörés: http://rockyviki.blogspot.hu/2016/11/119-kitores.html (Nálatok minden idők 9. legolvasottabb bejegyzése) 

"Kell a francnak a nyitott sportmerdzsó, a plasztikcsöcsök, a puszta lóvé, amit arra fordítanék, hogy a rothadó belsőmből üvöltő színtiszta ürességet palástolni kívánjam késekkel, varratokkal és sminkkel. Majd míg a fene nagy szabadságomról szónokolnék, amire olyannyira vágyom, észre sem venném mekkora undorító féreggé váltam. S nem azért, mert van pénzem vagy épp nincs, hanem mert azokon az embereken tipornék át, akik tűzön-vízen keresztül mentek volna Értem. Nem az ajándékaimért, a kocsimért, az áhított létszínvonalért vagy az üres ígéreteimért, amiknek egyre kevesebben dőlnének be. S mikor magamból kifordulva tekintgetnék minden nap a pohár fenekére, hogy "áhított életszínvonalam" terheit enyhíteni próbáljam jönnék rá, hogy az emberi értékek egyike sem megvásárolható. De akkor már késő volna, mert ilyen ez a show business tesókám.. "

-94.-Őszinteségroham: http://rockyviki.blogspot.hu/2016/01/94-oszintesegroham.html

"Nem fogom szidni a világot, sem az embereket. Magam intéztem ilyennek a dolgokat, én barátkoztam össze azokkal, akik számomra fontosak és a hulladék-embereket is magam vonzottam az életembe. Siránkoznék, hogy miért pont nekem, de azért mert megérdemeltem. Szükségem volt egy kis simogatásra, meg arra a pár pofonra is, ami kijózanított, hogy egyes dolgokat mennyire jól csinálok, másokat pedig olyan szarul, hogy rossz belegondolni. "

-15.-Szeszélyes káros szenvedéllyel: http://rockyviki.blogspot.hu/2013/08/15-szeszelyes-karos-szevedellyel.html (Az egyetlen kakukktojás, mert ez a bejegyzés 2013. augusztusában íródott) 

"Egy szál cigarettát szorongatott. 

Meredten nézve, ahogy minden szívásnál újra és újra felizzik, majd csak a füstje marad. Egy idő után teljesen leég. Míg el nem oltják, addig a hamvas felszín alatt égni fog az igazi tűz. Mely mindent felperzselve képes lenne gigantikus lángokkal nyaldosni mindent, hova elér és megállíthatatlanul, törtetve feléget mindent maga mögött. Mikor már nem állhatta tovább, egyszerűen csak eloltotta, s mint aki még a visszatérés ígéretével indul el, hagyta még egy darabig füstölögni." 

123.- Fogadom...

Kedves humorral és (ön)iróniával nem rendelkező olvasóim, itt kérlek hagyjátok abba ezen bejegyzés megismerését, mielőtt sértődés lesz a vége. A következő "újévi fogadalmak" a képzelet szüleményei, melyek görbe tükröt kívánnak mutatni a mai kor társadalmának. Egy része saját negatív tulajdonságaim parodizálásán alapul s, hogy ez melyek, azokat a fantáziátokra bízom.

Fogadom, hogy rendszeresen mozogni fogok 2017-től! 

 

Ezt a fogadalmat tavaly is megtettem. Mondhatni nem túl sok sikerrel. Ez mindössze annyiban nyilvánult meg, hogy a narancsbőrösből karfiolrózsássá változott méretes kufferom kivonszoltam a hűtőig, hogy újabb adag nasival sirathassam meg (soha nem létező) kockás hasamat, feszes hibátlan bőrömet. A francba is! Hol az a töltött káposzta?!

Fogadom, hogy leszokom arról, hogy (időnként) átváltozzak hisztis lotyóvá!

   Nehéz napok alatt, pedig lényegesen elnézőbb velem a társadalom és a mikrokörnyezetem, de ez nem számít, mikor az ember bánatában már azon bőgni kezd, hogy önmagát el kell viselnie napi 24 órában. (Mindig mondtam is, némi cinizmussal, hogy megérdemelném a Béke-Nobel díjat, amiért heti 7 nap össze vagyok zárva magammal, mégsem mentem még világgá. Pedig higgyétek el drágáim, néha egy töredezett-kifakult-elvékonyodott-kemikáliákkal tönkretett hajszál választ el tőle.) 

Fogadom, hogy nem a közösségi portálon próbálok élni!

   Állandóan be kell csekkolni mindenhonnan, ahova az élet sodor minket. Időnként fiktív helyekről, mert az piszok Yolo, vagy mi a frász.. Rozsdás Rákolló, Csodaország meg az edzőterem (ugyebár.. lásd, első pont). Elgondolkodott már valaki azon, ha nem írja ki  Facebookra, hogy dögrováson van, akkor az meg sem történik? A baktériumok érzékelik, hogy nem vesznek róluk tudomást, nem kapnak 6 szomorú, 12 dühítő, 3 vicces és 15 like reakciót, így önmegsemmisítő hadműveletbe kezdenek és az eredetileg tervezett sebesség tizenötszörösével hagyják el mindennapok által megnyomorgatott kis porhüvelyünk. Míg az izomfejlődésben kifejezetten a legcélravezetőbb taktika, ha becsekkolunk a sarki edzőteremből, sőt az edzés után feltöltött, shakerrel pózolós fotó pedig Kiss Virággá, vagy Kathi Bélává varázsol akár napokon belül! 

Fogadom, hogy konfliktuskereső természetemen megpróbálok változtatni!

   Na jó, azt hiszem lehetetlen kihívásokra is szükség lesz a jövő évben! Igyekszem kutyából, szalonnává válni, azt mondani, amit mások hallani szeretnének, s fényesre nyalni mindenkinek a popsiját, aki felettem áll a társadalmi ranglétrán. Igyekszem lakatot tenni a Bécsi Kapu méretű bagólesőmre és vigyorogni, mikor a környezetem azt tartja megfelelő reakciónak! Így olyan pozíciókba is kerülhetek (a lovagló mellett) amelyekből meg tudom váltani a világot, s mindenkit olyan szolgalelkűvé tenni, mint amilyenné magam válok. 

122.- Karácsonyi üdvözletben vallanék

A legtöbben az ünnepi jókívánságaikat a közösségi portálon osztják meg állapotfrissítés formájában. Magam is jó párszor így tettem. Majdnem mint mindenki más, eltekintve attól, hogy én mindig voltam olyan kis grincs, hogy hozzátettem kiknek szánom és, hogy akik egész évben az idegeimre mentek azok gebedjenek meg hol vannak, még ha biztos is voltam abban, hogy méter magasról tesznek arra, hogy mellőzniük kell az üdvözletem.
Idén másképp látom már. Nem tudom, hogy a mézes kávém teszi-e a lényegesen békésebb hangulatom, (még ha melegen is kell igyam. Elfelejtettem előző este lefőzni. Úgy kell nekem...) esetleg az, hogy jó ideje nem tudok aludni, vagy csak egyszerűen felnőttem (egy kicsit).
Nem kívánok senkinek rosszat. Teljesüljenek mindenkinek a legszebb álmai, legyen béke és szeretet az emberek szívében. Aki boldog az másoknak is jót akar. (Kezdem úgy érezni magamat, mint egy elcseszett szektás-hittérítő... Nem baj, néha belefér.)
Az üdvözlet, mint olyan általában nem túl hosszú, így szokásomtól eltérően én sem kívánom túl bő lére ereszteni.
Felvéve az eredeti fonalat.. Tudjátok, azt hiszem ezzel az évvel életem egyik legmozgalmasabb évét tudhatom a hátam mögött. Új ismeretségek születtek, amelyeknek egyikét sem bánom egy percig sem. Persze, van köztük olyan is, aki már most tiszta szívéből ki nem állhat, bár ettől csak nyugodtabb a szívem. Míg van aki gyűlöl, addig tudom, hogy valamit tényleg jól csinálok.
A sokkal boldogítóbb viszont az a tény, hogy olyan emberekkel kerültem kapcsolatba akik életre szóló nyomokat hagytak bennem, s olyan emberek (is) vettek körbe, akiket még élek, bármi történjék szeretni fogok. Akkor is, ha néha nehéz velem. Piszok bonyolult egy talány vagyok drágáim, de a szívem a helyén van, akkor is, ha az eszem nem mindig.
Ezúton szeretnék bocsánatot kérni azoktól a szeretteimtől, akiknek sikerült fájdalmat okoznom bármikor. Függetlenül attól, hogy előbb-utóbb ez minden emberi kontextusban elkerülhetetlen mindazonáltal úgy érzem ez kikívánkozik. Meggondolatlan voltam sokszor, hirtelen haragú, kötekedő vagy csak figyelmetlen. Rendeztem balhét akár nyílt utcán és sírtam ezek miatt néhányszor a szobám magányában is. Maradjunk annyiban, hogy megbántam, s aki úgy érzi indítson velem szemben tiszta lapot, s magam is így teszek. Nem ígérhetem meg biztosan, hogy rászolgálok (újra) a bizalmadra, vagy te az enyémre, mégsem látom értelmét az acsarkodásnak, vagy a tettetett közönynek. Mindkettő csendben gyilkol.
Vigyázzatok magatokra! Tömjétek magatokat degeszre és kívánom, hogy szem ne maradjon szárazon boldog kacajok nélkül és ember ne maradjon étlen-szomjan. Legalább ilyenkor ne.

Csóközön: Bonnie

121.- Melegen ajánlom

A szeretet minden formája fontos

Pont ma olvastam egy igen érdekes bejegyzést, amelyben Alföldi Róbert vallott a homoszexualitásáról. [link: http://bouvet.cafeblog.hu/2016/11/23/alfoldi-robert-nem-vagyok-buszke-ra-hogy-meleg-vagyok/] (A monitor túlfelén ajánlom minden begyöpösödött bármifóbnak, hogy a későbbi hiszti elkerülése érdekében inkább x-elje ki a bejegyzést. Kivétel, ha nyitott egy minimálisan is arra, hogy másnak eltérő véleménye lehet.)
Sok-sok éve még pici lánykaként megkérdeztem édesanyámat a témáról, miszerint léteznek-e olyan emberek akik a saját nemüket szeretik. Ő elmondta a tényeket nekem mindenféle ítélkezés nélkül, így belém is azt a fajta toleranciát plántálva, amellyel ő is fordul mások felé. Ez a fajta hozzáállásom a mai napig tartja magát és ugyanúgy tudok örülni bármikor és bárkik közt, de őszinte szeretetet látok a világban. Nem vagyok hajlandó ilyen dolgok miatt megvetni bárkit, akár ismeretlenül.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincsenek dolgok, amik nálam is képesek kicsapni a biztosítékot, de azok alapvetően olyanok, amelyek a normális viselkedésen jócskán túl vannak. (Szubjektív megítélésem szerint)

Sokszínű szerelem

Példának okáért ott a Pride. A színtiszta provokáció. Amennyiben ezt lehetne kulturált keretek közt lerendezni, mindenféle magamutogatás, feltűnési viszketegség, gyűlölködés, valamint közszeméremsértés nélkül, akkor felőlem az vonulna fel, aki csak akar. Ilyenkor a két ellentábor egymásnak feszül, miszerint "Egy magát kiművelt emberfőnek tartó ember nem vonulna fel bőrtangában egy pávatollal a hátsójában az Andrássy-n." valamint "A radikálisok minősíthetetlenül viselkedve bírálnak embereket azért, amilyennek születtek." Mindkettőben van valami.. Elvégre az éremnek mindig 2 oldala van.
A melegházasságról..

Egyedülálló szülő-gyermekeivel

Ebben a helyzetben is két hang hallatja magát leginkább. Az egyik oldalról azok, akik a házasság intézményének megszentségtelenítésének tartják, ha 2 azonos nemű kötné össze ilyenformán az életét, a másik részről pedig, hogy ugyanolyan joguk volna törvényesíteni a szerelmüket, mint bárki másnak. Őszintén én az utóbbi táborral értek egyet. A későbbi gyermekvállalás tekintetében pedig közel sem az a "legrosszabb" alternatíva, ha egy gyermek mondjuk azonos nemű szülőkkel nő fel. Mert aki szerint például egy agresszív-alkoholista szülő sokkal inkább formálja pozitív irányba egy kiskölyök jellemfejlődését, annak csak gratulálni tudok és javasolni neki, hogy kezeltesse magát. A homoszexualitás nem felvett szokás a magatartászavarokkal ellentétben. (Amelybe a fentebb említett problémát is beleszámítom.)

Miért nem tudunk egyszer ítélkezés nélkül tekinteni a másságra? Magunkkal kellene foglalkozzunk és a saját portánkon sepregetni, ahelyett, hogy ujjal mutogatunk..
Gondoljunk inkább bele a másik helyzetébe. S, ha nem is értünk feltétlenül egyet, legalább számoljunk el háromig.. Vagy harmincig.

120.- Használati útmutatók 1. Rész- A Férfiakról

Egyre több olyan cikkbe futok mostanában, hogy hogyan kell kezelni a két nemet, s a nagy általánosságok mellett igazán érdekes irományokba is botlok. Ma például ami kifejezetten tetszett az ez volt: http://pozitivnap.hu/eletmod/hasznalati-utasitas-ferfiakhoz-25-pontban

Na, de címhez hűen szeretném a dolgokat az érem mindkét oldaláról megközelíteni, s először elsősorban hölgytársaimhoz szeretnék szólni. Midőn egész életemben nagyon-nagy többségben fiú barátokkal áldott meg az Élet, így egy minimális rálátásom adódott az Erősebbik Nem vágyaira.

Hogyan kezeld a Férfit? Az első 5 pont
 1. Ne akard gyökeresen megváltoztatni!- Az egyik legkomolyabb gond, amit felfedeztem az évek során az az, hogy a lányok hajlamosabbak elkezdeni anyáskodni a szeretett mellett. S ez nem csak a gondoskodásban merül ki, ami természetes, bár egyre inkább "kihaló állatfajnak" látom az ilyen Nőket. Az ember úgy szeret bele a párjába, ahogyan van. S, ha már eleve olyan elvárásokkal megy egy kapcsolatba, amilyen mértékűt saját magával szemben nem tűrne el, akkor már ott ette meg a rosseb az egészet.


2. Engedd szabadon!- Igen, teljesen természetes (leggyakrabban az első időszakban), hogy minden percet vele töltenél. Minden éjjel vele vágynál elaludni, s reggel mellette ébredni. Szép is ez, de tudomásul kell vennünk, hogy ő is egy független félként érkezett ebbe a kapcsolatba. Megvolt az Élete már azelőtt is, hogy Téged választott volna. Dolgozik/tanul, családja, barátai, kötelezettségei vannak, amelyeknek továbbra is eleget kell tennie. Mindemellett pedig próbálja úgy igazítani a szabadidejét, hogy Veled is a legtöbbet tölthessen el és a barátait se hanyagolja. Ezért nem szabad neheztelni rájuk. Itt nem a prioritásokról van szó, hogy kevésbé lennél fontos neki, ha néha csap egy görbe estét a barátokkal, akár nélküled. Sőt, sokkal jobban fog hiányolni, ha ezekre a felvetésekre egy mosollyal reagálsz mintha kivered a hisztit és előtör a házisárkány, vagy a Nőstényördög, aki lelki terrorral akarja otthon fogni állandóan.

3. Adj magadra!- Tudom, vannak élethelyzetek mikor egyszerűen majdhogynem fizikai képtelenség teljesen puccba vágni magát az ember lányának, mert persze nekünk is megvannak a saját gondjaink. Ettől függetlenül oda kellene figyelni, hogy teljesen ne eresszük el magunkat etéren. Senki nem várja el, hogy a nap 24 órájában talpig sminkben, Victoria's Secret csipkefehérneműben készítsd el a 8 fogásos fejedelmi vacsorát. Nem végletekben kell gondolkodni hanem megtalálni az egészséges egyensúlyt, ami annyi, hogy ne állj úgy a kedvesed elé, ha fintorogsz a tükörbeli látványtól. (Nem az önértékelési gondokkal küzdő csajokról beszélek, az más lapra tartozik)

4. Legyél egyenes és korrekt! - A célozgatásból a pasik legtöbbje nem veszi a lapot, ők másképp vannak összerakva, talán pont azért, hogy nekünk is legyen elég vér a pucánkban leülni velük és megbeszélni a dolgokat. Természetesen nem minden nap rázúdítani szegény delikvensre az összes hibáját, amit 1886 telén elkövetett, de arra viszont szükség van, hogy egyenesen a szemükbe nézve megmondjuk nekik, ha valamire vágyunk. Sokkal jobban értékelik ezt ők is mintha burkoltan célozgatnánk aztán a fejükhöz vagdosnánk mit nem hajlandók megtenni. Illetve játszani sem korrekt az érzéseikkel, mert bármilyen hihetetlen mindnek vannak. Ha valami nem megy és menthetetlennek találjátok, akkor együtt kell megbeszélni a továbbiakat.,

5.-Szeresd és tiszteld!- Nem hittem volna, hogy egyszer ezt is szükségesnek látom majd beleírni, de valóban fontos kiemelnem ezt is. Nem egy lányt hallottam, aki olyan minősíthetetlenül beszélt a barátjával (nyilvánosság előtt is!) hogy kinyílt az én zsebemben is az a bizonyos bicska. Mindamellett, hogy olyat is hallottam, hogy mikor együtt elmentek bulizni a lány alkohol hatására kimutatta a foga fehérjét.. Vagy csatak készen üvöltözött,vagy a nemesebbik felét dörgölte más hímek ágyékához. Majd mindezek után még ő érezte sértettnek magát, mikor szakításra került a sor.
Drága Hölgyek, hát figyeljünk már oda, hogy ne igyunk annyit, hogy másnap a fejünket kelljen fogni mit műveltünk. (Természetesen ez a másik nem tagjaira is vonatkozik, de arról majd a későbbiekben)

Folytatása következik... 

119.- Kitörés

Hamvadó cigarettavéggel kezemben ülök az éjszaka közepén a hófehér laptop előtt, s az Élet mikéntjén gondolkodom. Erőm teljében is lelkileg sérülten tüdőzöm le a biztos halált, s szemem előtt képek lebegnek, melyek nem hagyják, hogy békésen lépjek az álmok színes mezejére. Kísértenek démonokként utolsó pillanatok, mikor mára halott szeretteim utoljára láttam. 

Alkoholos bódítókkal teli üvegek kívánnak olyannyira magukhoz csábítani, s kezem nyúlna is feléjük, lábam nem indul meg. Egyszerűen a bennem lévő tartás nem engedi, hogy olyanná váljak, akit már akkor megvetnék mikor szembenézek vele a tükörben. Tudom, hogy ők sem akarnának ilyennek látni, s én sem tudnék szemükbe nézni az italos üveggel a kezemben, teljesen szétcsúszva. 
Könnyű azt mondani, hogy csak a szépre gondoljunk vissza. Ezekben a kezdeti időszakokban még maga az elképzelés is meddő. Nem kezdek bele az önsajnáltató monológba, miszerint így fogjuk végezni, s akkor még szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ennek pedig egy nagyon egyszerű oka van... Élni kívánok, puszta létezés helyett.
Kell a francnak a nyitott sportmerdzsó, a plasztikcsöcsök, a puszta lóvé, amit arra fordítanék, hogy a rothadó belsőmből üvöltő színtiszta ürességet palástolni kívánjam késekkel, varratokkal és sminkkel. Majd míg a fene nagy szabadságomról szónokolnék, amire olyannyira vágyom, észre sem venném mekkora undorító féreggé váltam. S nem azért, mert van pénzem vagy épp nincs, hanem mert azokon az embereken tipornék át, akik tűzön-vízen keresztül mentek volna Értem. Nem az ajándékaimért, a kocsimért, az áhított létszínvonalért vagy az üres ígéreteimért, amiknek egyre kevesebben dőlnének be. S mikor magamból kifordulva tekintgetnék minden nap a pohár fenekére, hogy "áhított életszínvonalam" terheit enyhíteni próbáljam jönnék rá, hogy az emberi értékek egyike sem megvásárolható. De akkor már késő volna, mert ilyen ez a show business tesókám.. 
Míg a sznobok a magamfajta szabadságharcos elvekkel rendelkező kis porba fingó átlagmanyin csak hangosan nevetnek, addig magam folyton azon agyalok min tudnék változtatni, s voltaképp...bármin. 

Rájöttem mennyire szánalmas dolgokat műveltem eddig, még ha gyarlónak lenni egyszerre jogom és kötelességem is emberi mivoltomból kifolyólag. Titkoltam oly sokszor, ha valami boldoggá tett vagy épp ellenkezőleg. Romboló kapcsolatokban, próbáltam hitegetni a külvilág látszaton alapuló megjegyzéseiből saját magam, hogy mennyire jó nekem, s én vagyok a kiskakas...a szemétdombon. Olyan embereket féltem magam mellett tartani, akik tényleg a javamat vágyták.S ebből lett elegem drágáim.. 
Nem jövök a motivációs dumák egyik legjobbjával, hogy "Mától új életet kezdek!" vagy "Mindent másképp fogok csinálni!"... Okkal tettem mindent így eddig, s ha nem is mindig hoztam olyan döntéseket, amelyekre büszke vagyok, hosszú távon minden a javamra vált. 
Egyszerűen csak nem félek többé semmitől,veszítenem nincs mit. Kiállok az igazamért, felvállalom, ha szeretek és méltósággal állok minden hibám következménye elé. Mert biztos lesz még épp elég.
Azért (is), hogy egy napon mikor viszont látom azokat, akik számomra olyan sokat jelentettek büszkék legyenek arra, hogy önmagam maradtam meghátrálás nélkül akkor is, mikor a legtöbben már a lelküket eladták volna.. 

118.- Divat-allergia

"A Paleo diéta megváltoztatta az életemet!"
" A szénhidrát maga az életveszély!"
" Legyél vegán a mai naptól!"
Üvöltöznek felém különböző oldalak hatásvadász szalagcímei és a felugró reklámablakok. Mégis hozzá kell tennem, hogy az intenzíven kitörő ellenérzéseken kívül semmilyen különösebb hatást nem fejtenek ki rám. Ugyanazzal a kéjes-élvezettel iszom a tejeskávémat, és eszem amit éppen megkívánok, akkor amikor jól esik. Bármilyen jó érzésű fitneszmucus-diétaguru szívinfarktust kapna, ha látná mennyire jó érzéssel rohanok szerinte a biztos halál fele, mikor bécsi kapu méretű bagólesőmmel elfogyasztom akár a rám kacsintgató szelet pizzát vagy sült húst.
Utána pedig nem állok a tükör elé félmeztelenül, hogy megkeressem magamon a felesleget, ami ezek által rakódott rám. Sőt, még csak el sem ítélem magamat, mikor néha így cselekszem. Úgy gondolom a szervezetem érzi mire van szüksége, az pedig akármi is, megadom neki.
Előre érzem az éteren át rám meredő rosszalló tekinteteket, hogy "Persze, cirka 20 évesen még megtehetem."-megnyugtatásul, később is megfogom.
Alapvetően bármilyen hihetetlen viszonylag egészségesen táplálkozom, legtöbbször zabkását reggelizem, sok zöldséget és húst fogyasztok, az édességeket leminimalizáltam, chipset meg szökő évente, ha veszek. Magamon azt vettem észre, hogy az ember szervezete egy idő után elkezd egészségesebb dolgokat kívánni. Mindemellett kb heti 5-6 alkalommal edzek. Nem hinném, hogy bármi miatt szégyellnem kellene magamat.
Őszinte leszek, az viszont, ha valaki divatból valamire allergiásnak vallja magát (feltűnési viszketegség) az szerintem roppant idegesítő. Akkor már nem lenne egyszerűbb azt mondani, hogy mellőzni szeretné az adott összetevőt?
Vannak olyan barátaim, családtagjaim akik bizonyos dolgokra érzékenyek, például gluténre, laktózra etc. Jómagam például minden halra és herkentyűre. (Igen, ilyen is létezik. Gyerekkorom óta akár csak egy falat és máris jön az "allergiás roham". Pedig bennem van, hogy ennék például egy füstölt lazacot, vagy harcsapaprikást, csak nem kockáztatok, mert egy falat is kicsinálhat.)

Egy huszárvágással eltérve a diétáktól.. Ami miatt viszont magam is rengeteg egészséges életmóddal foglalkozó oldalt követek az az, hogy motivációt ad és jó edzésterveket is lehet találni. Amit annyit szajkóznak mostanában, hogy mozogjunk.. Teljesen igazuk van.. A minap beszélgettünk édesanyámmal, hogy dédimamám még 75 évesen is kapálgatott békésen a kertjében. Bevallom töredelmesen, hogy lehetek bármilyen kondícióban szerintem ott dőlnék ki egy óra után. (Naivan azt hiszem, annyit talán kibírnék.) Mindemellett mit fogyasztottak ők? Sok zöldséget, kolbászt, hurkát, szalonnát, bort, pálinkát, mindamellett, hogy tojtak a koleszterinszintjükre és lövésük nem volt arról mi az a narancsbőr, az integetőháj, meg az úszógumi. Mégis szép kort megéltek. Hát gondolkodjunk már el!
Karban tartották testüket, szellemüket és sokkal nagyobb eséllyel érték meg a 70-80 évet mint a fityfasz divat-diétákon tengődő nemzedékem fogja.

Tehát a titok kulcsa abban rejlik, hogy felemeljük a kis hátsónkat, kerítünk valamilyen (bármilyen) számunkra szimpatikus mozgásformát és rendszeresen végezzük. Utána pedig minimális önfegyelmet tanúsítva végiggondoljuk miért küzdünk és ahhoz hogyan kell táplálkozni. Nem siránkozni kell, vagy múló divathóbortoknak hódolni.
Mert a trend változik, neked viszont a saját testedben kell leéld az életed, történjék bármi.

117.- Vissza a Jövőbe

"-Mama, te vagy az?
-Nem, én Jennifer vagyok. Kérlek nyugodj meg Marty. Csaknem 2 órát aludtál egyfolytában.
- Borzalmas volt. Álmomban egy olyan világban jártam, ahol az őszinteség szinte az egyik legnagyobb kuriózum. Ahol minden második ember az életemről faggatózott, s ennek is talán csak a töredéke, aki valóban velem örülne, ha az életem normális kerékvágásba kerülne. Mindamellett, hogy ott még szeretni is csak kételyek közt lehetett.
- Nincs semmi baj, újra itt vagy 2016-ban. Bár attól tartok, ez sajnos mind igaz."


Kedves Marty!
Ha számításaim helytállóak, akkor ezt a levelet 2016. október 12.-én este 9 körül fogod kézhez kapni.
Megnyugtatásul közlöm veled, hogy élek és virulok, ám bár folyamatos gyomor tájéki görcsöket okoznak azok az elmémben születő képek, amelyek kísértenek néha. Időnként. Sőt, igen gyakran. Mikor az van bennem, hogy nem tartasz érdemesnek arra, hogy... hiszen úgyis tudod..
Ez legyen az én problémám. Reszortom mindössze csak a tájékoztatás és az érdeklődés a te hogyan léted felől.
Tudod, van amikor az Élet várat bennünket, s magam úgy látom a jó dolgokra megéri. Mégis bennem van az ösztön, ami hajt, hogy bizonyítsak, több vagyok annál aminek látszom, annál meg pláne, amilyennek időnként érzem magamat. Félre ne érts, nem mástól várom a megerősítést, nemvagyok az a fajta aki a világhálóra töltögeti fel naponta a selfiejeit, hogy emberi értékeit a lájkok számából próbálja megállapítani, hiszen tudom semmit sem ér.

Mert mi van voltaképp ezen fotók mögött? Naivan azt szeretném hinni, hogy valóban boldog pillanatok, de ez a valóság Marty. S általad kezdek egyre inkább rájönni, hogy milyen az ami körülvesz. Az pedig pláne, amit a mi képeinken látok vissza. Tudod rólam, én szeretem szebbnek látni a dolgokat, de vannak napok, mint amilyen például ez a mai, amikor sokkal borúsabbak a felhők a fejem felett, mint általában.
Ilyenkor próbálom eszembe juttatni a mosolyod, s ezzel egy időben felcsendül fejemben a nevetésed. Ahogy filmezünk elbújva, s magadhoz szorítasz.. Mikor megmosolygod, ahogy aggódom a főszereplőért, s ennek hangot is adok. Te pedig csak magadhoz szorítasz és biztosítasz, hogy minden rendben lesz.
Tudod mit? Te vagy az egyetlen, akinek elhiszem mikor ezt mondja.
Vigyázz magadra! Kérlek.. Vagy legalább ígérd meg, hogy megpróbálod.

Barátod az időben, s tán

Kedvesed a jövőben

Jennifer

116.- A tök(él)etlen háziasszony - 1.Rész

Fiatal felnőttkorom hajnalán úgy hozta az élet, hogy lehetőségem van kipróbálni az egyedül élés szépségeit. Mióta az eszemet tudom vágytam erre a helyzetre, s örültem mint majom a farkának, mikor elkészült a konyha és bekerült az ágy az egyik hálószobába.
Több ismerősömmel beszélgettünk az ő tapasztalataikról etéren, de mondták, nem féltenek, talpraesett egy fruska vagyok, s ezt magam is így gondoltam. Tudok mosni, mosogatni, takarítani, sőt mi több, én a saját főztöm is kifejezetten szeretem. Szeretteim pedig szintúgy dicsérik a konyhaművészetem, így hát arra gondoltam ez gyerekjáték lesz. Majd az első időszakban jött a felismerés, annyira mégsem...

A főzőrész az első hetekben csak majdnem volt kész, a mosogató ugyanis nem volt beszerelve, így hát ezen tehetségem a fürdőre korlátozódott. Mi baj lehet?-gondoltam naiv fejemmel, miközben a csurgatót áttelepítettem a mosógép tetejére, majd azzal a lendülettel vittem utána a szép-bordó kis kávéfőzőmet is, hogy két legyet üssek egy csapásra, mert a kedvenc bögréim úgyis ott száradnak az esetek többségében.
Az első mosásig ezzel nem is volt gond, de hamarosan annak is eljött az ideje. Jártam-keltem házon belül, békésen főzőcskéztem, egyszer csak irgalmatlan-folyamatos csörömpölésre lettem figyelmes, ami azért is ijesztett meg, mert a lakásban más nem tartózkodott, közvetlen szomszédom pedig nincs. A másodperc töredéke alatt esett le az a bizonyos tantusz, hogy épp a centrifuga funkciónál tart a gép a ruháim tisztításában és ezt a szépen-mosott tányérjaim nem feltétlenül tolerálják. Mégis hatalmas mosollyal nyugtáztam, hogy leesni úgysem fognak, hadd csörömpöljenek, majd elnyomom a laptomból szóló zenékkel. (Később rádöbbentem, hogy bár mellettem nem laknak, de alattam és felettem igen, ők biztos szívből lelkendeztek időnként az én lazaságomnak...)

Majd eljött az első vendégfogadás ideje. Frissen tettem fel a kávét, ellenőriztem, hogy minden hozzávalóval rendelkezem-e, ami nekem ehhez szükséges, majd mikor ideért leültettem szépséges üveg-étkezőasztalomhoz és elindultam a mellékhelységbe egy bögre kíséretében. Első pillanatban humorral-undorral vegyített kitörő nevetés első jeleit véltem felfedezni az arcán, hogy én voltaképp mi az Isten nyilát óhajtok ott kezdeni, mire tájékoztattam, hogy a kávét igenis onnan fogja kapni. Nagy szemeivel, hatalmas pislogással bólogatott, hogy rendben, mert voltaképp kicsoda is ő, hogy megmondja nekem hol kellene tárolnom az egyik legfontosabb konyhai eszközöm. (Majd az ital fogyasztása közben mondott kb 5 alternatívát hova helyezhetném, de leintettem, hogy egyelőre "Jó' van az úgy!")
Mindeközben teltek a napok-fogytak a bevásárolt élelmiszerkészletek, s ha van rá lehetőség szeretném elkerülni, hogy a hűtő nyitásakor hangosan rám köszönjön valamely kaja, így hát "kénytelen" voltam alkotni belőlük valamit. Nos, ebbe olyannyira belejöttem, hogy egy békés vasárnap délután kellett rádöbbenjek arra, hogy kb semmi nincs itthon. Én még a zabkását is csak tejjel szeretem felfőzni, de még a két hozzávalóból is hiányzott egy. Sebaj, akkor már tartok egy nagy bevásárlást, ahol pótlom a hiányosságokat. Tegyük hozzá, mindez egy hatalmas buli másnapján esett meg velem, ami azt jelenti, hogy ha azt mondom "Nem voltam a toppon"akkor még maximálisan szalonképesen fogalmaztam.
Hatalmas mosollyal, üres szatyrokkal kezemben megindultam a szemben lévő gyönyörű-szocreál stílusban kivitelezett bevásárlóközpont fele, mert közeli emlékképeimben felvillant a felirat: "Vasárnap is nyitva!"-s ez így is volt, csak akkor már pár órája bezárt.
Féligszítt cigarettával a számban egy hangos "A macska rúgja meg!"-felkiáltással megindultam a kedvenc húsboltom felé, hogy ebben az esetben nem padlizsánkrémet csinálok (amiből mértéktelenül tudok fogyasztani, ha lehetőségem van rá) hanem sütök valami finom husit. Vasárnap van, miért ne?
Majd odaérve, hirtelen céklavörösből kísértet-fehérré vált arccal döbbentem rá, hogy sztornó van, S így megindultam napszemüvegben eltakart, karikás szemekkel tarkított bucómmal, hogy lassan már mindegy mit eszek, csak hadd vegyek már valamit.
A legközelebbi nyitva tartó kisbolt ajtaján betévedve a világ egyik legtündéribb boltosába futottam bele.
"-Segíthetek Hölgyem?"-tette fel a kérdést úgy, hogy abban a pillanatban szerintem sokkal inkább tűntem lecsúszott homelessnek, mint úrinőnek, de felvillanyozta a napom, az egyszer szent.
"-Szép napot! Padlizsánt szeretnék venni!"- s megjelent szívemben a halovány reménysugár, mikor a zöldséges hűtőhöz tévedtem, hogy "Van Isten!"-majd amennyi idő alatt felvillant, annyi idő alatt ki is hunyt, rádöbbenve arra, hogy mindenfélét találok csak azt nem.
Feladván gasztronómiai körutamat ráfanyalodtam egy ócskább fajta zacskós levesre, gondolván, hogy nem lehet nagy különbség műkaja és műkaja közt. Természetesen ebben sem volt igazam. Egy kedves ismerősöm kérdésére, hogy "Na ehető?"-csak egy fotóval tudtam reagálni. Majd minden egyes falatnál kb elmormoltam egy-egy imát, hogy pár percre semmisüljön meg minden darab ízlelőbimbóm, mert ezt a borzalmat még én sem bírom megenni...

Konzekvencia: Minél inkább elhiszed magadról, hogy nem érhet már meglepetés, annál inkább kacagva kell nyugtáznod, hogy semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre látszik... 

115.- Tetovált aljanép - Nyílt levél Dr Halmai Lillának

Tisztelt szóvivő asszony!

Az Ön által említett műveletlen rizikófaktorok nevében szeretnék nyilatkozni. (Igen, eszerint magam is közéjük tartozom.) 

Sajnálattal szembesültem a minap azzal a szomorú ténnyel, mely' szerint az emberi intelligencia csak a legcsekélyebb mértékben függ az iskolázottságtól. A begyöpösödött gondolkodásmódot, a rosszindulatú megnyilvánulásokat egyetlen oktatási intézmény sem tudja kiölni az emberekből. Így, mint a fenti példa mutatja, (minden személyeskedést mellőzve) Önből sem sikerült. 

Feltételezem, miután ilyen kijelentéseket hangoztat nagy nyilvánosság előtt, akkor tisztában van azzal is, hogy a tetoválás, mint olyan, milyen régi történelemre nyúlik vissza. Példának okáért, hogy egy az 1990-es években az Alpokban talált kb 5000 éves múmia testét is már ilyesfajta motívumok díszítették, valamint, hogy az első fenn maradt írásos emlék Aetius orvostól származik a tetoválás technikájáról az időszámításunk előtti 6. századból. 

Manapság valamilyen szinten divattá vált. Nem csak a börtönviseltek, valamint alacsony végzettségűek viselnek mintákat a testükön, hanem becsületes, kiművelt emberfők is. Nem tudom a lelkemben hova tenni ezt a fajta fóbiát a "magunkfajtáktól". Mi a lelkünket, életünk fontos momentumait viseljük a bőrünkbe varrva. Ettől lennénk mi antiszociálisak és az ön szavait idézve rizikóhordozók? Nem látom a logikai összefüggést. Önnek eszerint bizonyára nincsenek például diplomás tetovált ismerősei. Nekem vannak. Szívesen bemutatnék párat.

Példának okáért, jómagam többek közt két nagy angyalszárnyat viselek a hátamon, ami számomra az édesanyámat jelképezi. Ő az, aki egész életemben óvott, szeretett, féltett, támogatott, s ez számomra azt jelenti, hogy egy nap majd szeretnék olyan szülőjévé válni a gyermekeimnek, mint amilyen Ő volt nekem és a testvéremnek. El lehet ítélni ezért egészen nyugodtan. Nem lesznek álmatlan éjszakáim, sőt idős koromban sem fogom bánni egyetlen percre sem, hogy így "elcsúfítottam" a testemet. 

Tudja mik köztünk az alapvető különbségek? Például, hogy mi tetováltak nem ítélkezünk azok felett, akiknek nincs motívum a bőrén, nem firtatjuk az okait, a végzettségüket, semmit.  

A magam részéről epillanatban technikusi végzettséggel rendelkezem, a jövőben tervben van felsőoktatási intézménybe is jelentkezni, addig is a vendéglátásban dolgozom. (Ahol ugye nyilvánvalóan antiszociális személyiséggel kell rendelkezzek, amikor napi 16 órákat mosolygunk a vendégekre...) 

Segélyszervezeteken élni sem szokásunk, sőt a magam részéről többször is támogattam a rászorulókat, a legtöbb esetben például ruhákkal.
Ezen sorokkal szeretném zárni a levelemet, bízva abban, hogy képes volt levonni a megfelelő konzekvenciákat és elgondolkodik a felelőtlen megszólalásain. Érdemes volna mindig, mielőtt kinyitja a száját.

Tisztelettel

114.-Végzet

"Nincs végzet csak, ha magad is bevégzed!"
Tele van a közösségi portál jobbnál-jobb idézetekkel arról, hogyan is kellene gondolkodnod, vagy élned a kis látszatéleted, amit mindenkinek mutatsz.
Szebbnél szebb helyekre jutsz el, mindenki a barátod, akik ellenségeid, mennyivel gyengébbek nálad, s voltaképp nem érnek semmit. El is hinném, csak a szemeden látszik a hazugság. Ott megjelenik egy kis árnyék, mikor épp a szíved hasad ketté, s Te mégis mosolyra húzod a szádat.
Elfordítod a fejed, ha erőszakot látsz, hallgatsz mikor hazudnak, kedveskedsz, miközben az arcába üvöltenéd mi van benned.
Az egész élet egy kibaszott színjáték. Őszinte pedig csak az, aki szeret. Érzéseket titkolni lehetetlen, hazudni róluk, hogy léteznek szintúgy.
Tüskékkel veszem magam is körbe a szívem, ide nem engedek senkit. Igyekszem nem rést hagyni, ahol besétálhatnak. Felnyársalok ártatlanokat, akik megpróbálják, magam pedig csak ülök, hátamat a falnak vetem, s a fejem csóválom. Miért teszik, ha tudják mi lesz a vége? Maguk sétálnak bele a halálba...
Magam kisurranok a hátsó bejáraton, ahol egy olyan embert látok, akinek mindig emelt főjében hatalmas viharok dúlnak. Mikor a szemembe néz, a saját végzetem látom. S mégis megfogom a kezét, magam csempészem be a vészkijáraton. Megismerem a történetét, s szép-lassan a tüskék még magasabbra nőnek, amelyben lesz egy gyönyörű botíves kapu. Megtört a páncél, elszakadt a húr, kifolyt egyetlen csepp a pohár vízből, s szép-lassan folyt végig mindenen, miközben hömpölygő folyóvá vált.
Innentől nem az ölt, ami szegény próbálkozók szívébe fúródott, hanem ami gyilkos-lassúsággal, kínzó fulladással küldte őket a mennybe, vagy a pokolba..
Magam pedig úszok. Élvezem, ahogy körülölel, lágyan simogatja a bőröm, miközben tudom, hogy egyetlen rossz mozdulattal vethet véget parányi létemnek. S ezért nem a víz lesz a hibás, hanem én, aki azt hittem egyenrangúak vagyunk..
Annyiszor hallottam, hogy "feltétel nélkül szeretni" meg "elvárások nélkül".. A szerelem a világ leggyönyörűbb hóhéra.. Mert meghalunk tőle is, nélküle is.
Ha mindent kockáztatunk azért, aki legfájóbb és legszebb pillanataink okozója egyaránt... Akkor lehet ezt mondani. Semmikor máskor. Ha nem hozunk áldozatot, dobhatunk sutba mindent, mert kalap szart sem ér.
Két ember véletlen találkozása nem létezik. Ahogy előre elrendelés sem, de a Végzet.. Akinek a létezését nem tagadhatjuk meg.. Aki képessé tesz arra, hogy bármit túlélj, s akár arra is, hogy az utolsó pillanatban véreztessen ki...
Ellenállni nem tudsz, felesleges volna, nem te vagy az erősebb. A te dolgod egy. Küzdeni. Az utolsó szívdobbanásig..

113.-Piros fehér zöld futball

Kétségem nincs afelől, hogy mára egész Európa a Futball EB- ről beszél. Fiatal, idős, rajongó és „ellendrukker”. Én a véleményem a magam laikus, női szemszögéből szeretném kifejteni.

A szakértelmem a témát illetően mindenképp megkérdőjelezhető. Meg tudok különböztetni, mondjuk egy tollaslabdát egy focilabdától, valamint tudom, hogy a 11-est 11 méterről rúgják. ( Amint pedig ezt a mondatot leírtam, azzal a lendülettel kerestem rá az egyik erre specializálódott felületen. 10,97 méterről történik, nem csaltak halvány rémképeim.) 

Rengeteg embert hallottam akiből kitör a tömény pesszimizmus ennek kapcsán. Azt mondják a Boss-nak ez újabb apropó lesz stadionépítésre, míg mások azt hozzák fel, hogy más sportokban jobb eredményeket érünk el, akkor miért van mindenki annyira piszokul oda attól, hogy "lőttünk pár gólt".

A hangsúly nem ezen van. Magyarországon az egyik legnépszerűbb sportról beszélünk. A kisgyerekek a pályán már ezt játsszák. Szerintem mindannyian tudunk olyat mondani, akinek nagy vágya volt ebben profivá válni. Van olyan is, aki mára egy más hivatásban vált nagy emberré, ettől függetlenül szívében mindig az az "egyszerű srác" marad, aki imádta rúgni a bőrt. Ezzel a legkevésbé sem arra célzok, hogy bármely mozgásforma előbbre való lenne a másiknál. Szerintem nem feltétlenül a gólokról szól ez sem. Persze, számít, hogy maradunk-e csoportelsők a továbbiakban, vagy elmegy-e Pityunak a Tippmixe az épp aktuális meccsen... 

Ez arról szól, amit már annyian megírtak és énekeltek, a hangzatos kijelentésekről, kőbe vésett szép szavakról, amely most éppen a szemünk láttára valósul meg és az az Összetartás. 

Amikor végignézek például a munkahelyemen a beülő vendégeken, ahogy minden szem a képernyőre mered, s mikor egyszerre ugrik fel mindenki, hogy: GÓL!(Na jó, általában az hangzik el, hogy "Benn van b.meg!" De a lényegen mit sem változtat.) Nem az ingyen fröccsön van a hangsúly. (Persze tikkasztó nyári melegben azért piszok jól tud esni...) Hanem arról, hogy boldog-boldogtalan egymás nyakába borul, senki nem nézi, hogy a másik fiatal vagy idős, PMFC drukker, esetleg lila-fehér, sőt az sem számít, hogy voltaképp tud-e bármit azon kívül a fociról, ha a kapuba bemegy a labda akkor kell örömködni vagy bosszankodni. 

Mindegy ilyenkor, hogy hol van az ember, mert ugyanaz a piros-fehér zöld szív dobban a világ bármely pontján hevesebbet. Például ahogy egy jó barátom internetes "tudósításait" nézem Londonból, mosolyra görbül a szám. Látom a mosolyát, s azokét, akik értünk szorítanak, keresztbe tett ujjakkal, ordítva. Közelebb érzem magamhoz olyankor, valahogy.. mintha nem kilométerek ezrei választanának el minket, hanem együtt drukkolnánk a "mieinknek" egy jó ital és valami finom étel társaságában. 

És tudjátok, én minden jóra büszke vagyok, ami pedig Hazai, arra pláne, legyen ez szép eredmény akár tudományosan, sportban, vagy bármiben, ahol valamit leteszünk az asztalra. Mégis... Úgy gondolom, hogy mikor az országban ilyen a helyzet amilyen (mert az előbb említett barátom is "nyilván", hogy kalandvágyból hagyta el az otthonát) akkor inkább azt kellene nézzük, hogy végre van egy dolog, amiben össze tudunk fogni! 

Mert tudjátok szerintem nem csak az számít, hogy hány pontot szerzünk,

hanem, hogy együtt álmodunk egy nagyot és közelebb hoz minket. 

112.- Tűz és cigaretta

In medias res...

Mostanában egyre több embertől hallok nehéz sorsáról. Neki milyen borzasztó volt anno, vagy épp milyen küzdelmes a ma..s még milyen lesz a holnap!

Épp ma lehettem egy olyan négyszemközti beszélgetés egyik főszereplője, melynek témája az volt, hogy mennyiben befolyásoljuk mi a saját dolgainkat. Az Ő alapvető tézise szerint, ha sikeresek akarunk lenni első lépésként meg kell tanulnunk élni a felelősséggel, hogy igenis mi magunk vagyunk a saját szerencsénk kovácsai, míg én azt hoztam fel, hogy az esetek nagy többségében igaza van, ám de egy "egyszerűbb/kézenfekvőbb" példát véve, ha például több emberi tényező együttes jelenléte szükséges ahhoz, hogy minden a lehető legideálisabban alakuljon, akkor csak bizonyos százalékban vagyunk mi magunk a befolyásoló tényezők. Például egy párkapcsolat esetén két főről beszélünk. Ez esetben 50%-ot tesz ki szerény személyem.. S adhatok én bele 100-at, akkor is ki kell egészítenie a maga részével. A magam részéről úgy vélem minden emberi kapcsolat így működik. Én beleadom a részem, s ha ennyit tesz bele a másik fél is, akkor kiegyensúlyozott-jól működő viszonyról beszélünk, legyen szó akár barátságról,vagy bárminemű kontaktusról. 

Átgondolva a felvetéseket mindkettőnk részéről van igazság...

Csak együtt működünk. A mérleg leggyönyörűbb, fényesre suvickolt csillogó-villogó tányérja is csak olcsó kacat, ha a másik fele hiányzik. 

Életszagú példával élve, ülhetek itt a cigarettámmal és a kávémmal Freud-i mélységekig kielemezve akár saját, vagy épp bárki törékeny kis létét ezen a világon, ha nincs kivel megosszam. Illetve pontosítok. Mindig volna olyan, aki meghallgatna, okom panaszra természetesen most sincs. Az ellenben más kérdés, hogy kit óhajtok ezekbe a gondolataimba beavatni. 

Minden kimondott szavam által, apró lélekszilánkokat teszek a mellettem ülő kezébe. Bízom abban, hogy nem vágja meg egyetlen sem, s ő ezekben észreveszi, amit más nem. Azt ahogyan a nap ragyogó fénye visszatükröződik rajta. 

S, ha ezek a szívemből szólnak remélem addig is érnek el. Nem véletlen egyetlen érintésem sem, s valahol minden egyes pillantásomban megláthatod magadat, s egyaránt engem is. Mire felfognád közel kerültél hozzám lelkileg. Bennem az igény magva csírázik, nő egyre nagyobbá, s erősebbé, hogy halljalak. Nem kimondanod kell feltétlenül, hisz sokszor nincs szükség rá. 

Egyre inkább rájövök, hogy az emberi emóciók szinte mindegyike az elmétől teljesen független. Nem döntünk arról, hogy kiben, mikor és miért kezdünk bízni, csak egy nap arra ébredsz, vagy azzal a képpel fekszel, hogy valaki ujját a szájára téve csendre intett, s lábujjhegyen belopózott az életedbe. 

Onnantól pedig adott a hát, ami mögé bújtat a világ elől, a váll, amire hajthatod a fejed és a részek, amik kerek egésszé lettek. :) 

111.-Rosétól ázott szó

Szól a zene. Tipikus mai slagerek. Egyszerűen nem megy velük az azonosulás. Én még abban a hiszemben nőttem fel, hogy a dolgoknak értéket kell közvetíteniük. Ám mindenféle negatív felhang nélkül köztünk szólva, ma már sokaknak az a szórakozás, hogy talaj részeg történéseiket közvetítik a bohó és gyarló ifjúság felé, s nem veszik észre, hogy mennyire silány az, amit ők nagy hanggal életszínvonalnak mernek nevezni. Elnézés van, tisztelet annál kevésbé. Fiatalon mindenki meg meri tenni csukott szemmel a maga kockázatos kis játszmáit. Nem néznek semmit, s voltaképp nincs is szükség rá, hisz csak magukért felelnek. A szellem bölcsül, a test öregszik, a szív viszont ugyanolyan felelőtlenül szeret, mint ahogyan arra teremtették. Mennyivel egyszerűbb volna, ha tudatosan választhatnánk ki, ki az akinek egyetlen puszta tekintetétől is megugrik a pulzusunk. Vajon akkor is ekkora létjogosultsága volna a pillanat varázsainak? Akkor is csillogó szemekkel, arcunkon zavart mosollyal tekintetenénk vissza azokra a momentumokra? Esetleg egész életünkben azon tűnődnénk, hogy vajon mi az, ami olyannyira hiányzik? Hisz ilyenkor, ha szívedben forró napsütés perzsel, csiripelnek a madarak, s értelmét látod felkelni reggelente.. Akkor szerelmes vagy. De bármilyen intenzív is legyen súlyosabb, mint bármely fizikai sérülés, amibe akár majd bele is halsz. Egy darabig koplalhatsz, szomjazhatsz, forgolódhatsz álmatlan/rémálmos éjeken át, de nem szeretni nem vagy képes. Tekintsünk el az egyik legáltalánosabb közhelytől, hogy az ember társas lény, nem erről van szó, még ha tény is. Az elkeserítő realitás az, hogy akit Nagy Ő-nek nézel nem biztos, hogy a legideálisabb időszakban toppan be az életedbe. Mikor a legkevésbé várnád, akkor bukkan fel álmatlan ejszakáid legszebb oka. Akinek egyetlen apró megjegyzésedtől tett mosolya egész napod szebbé varázsolja, sőt... Minden pillanatot mikor szabad. Ha azért vonz, mert tiltott, akkor csak csábít, de nem szereted. Arra pedig, hogy mélyebb érzéseid támadtak akkor jössz rá, mikor az van benned, hohy egyetlen álmatlanul töltött éj sem sok, hogy mosolyogni lásd.

110.- Csukott szemmel

" Drága Queenie!

Miközben ezeket a sorokat írom csak annyi jár a fejemben, ha egy ideális világban élnénk, te nem léteznél s, ha mégis, akkor sem ebben a formában.
Az én szívem sajdul bele néha, mikor benned magamat látom, ahogy rohansz a vesztedbe, de tudod drágám, én sem tennék máshogy. Ismerlek, mint a tenyeremet és azt hiszem pontosan tudom mi van benned most.
Emlékszem mikor annak idején döntéshelyzet elé kerültél. Maradsz az ingerszegény-komfortzónádban, ahol a megszokottság a prioritás, hiszen ezt várták el tőled, vagy felrúgsz mindent és lépsz csukott szemmel a végtelenbe. Nem tudhattad, hogy szilárd talaj lesz-e a lábad előtt, vagy már épp a szakadék peremén egyensúlyozol, de belevágtál. Tudod, nagyon büszke voltam, hogy azt mondtad egyetlen percnyi boldogság is többet ér akár az életen át tartó unalmas-állandóságnál. Szeretni születtél drágám, s ezért vagy valahol belül mindig boldog, mert azt az utat járod, amit jónak érzel, nem pedig amit mások előírnak neked.
Emlékszem magam is, hányszor tiltakoztak kézzel-lábbal egy-egy hajmeresztőbb ötleted hallatán, s ha köztünk marad töredelmesen be kell vallanom, hogy sokszor én is csak a fejem fogtam, hogy mit művelsz.. Te ellenben mindig hatalmas mosollyal, szemedben elszánt csillogással, szívedben töretlen hittel és meggyőződéssel azt mondtad "Nem érdekel! Megcsinálom, mert meg kell tennem!"
Valahol most is így vagyok ezzel. Féltelek mindentől, leszámítva, hogy töretlenül bízom benned utolsó szívdobbanásomig. Van, ami örök. :)
Tudom, hogy annak ellenére milyennek mutatod magadat benned van örökké a kétely, mi lesz, függetlenül attól, hogy mikor a pillanatot lehetőséged van megélni megteszed. Ellenben én látom az arcod, amit más nem. Még Ő sem, csak mindig egy-egy apró szeletet.
Tudod a szerelem az az érzés, mikor tudod, hogy vár valaki, valahol a világban, aki kezében tartja egész létezésed kulcsát.- Mindig az egyik kedvenc idézetünk volt. Sosem veszti aktualitását. Nem akarlak lebeszélni, csak kívánom, hogy légy boldog. Tudom, hogy bármi lesz a végkifejlet, boldog leszel valahol, mert te igazán abba halnál bele, ha nem érinthetnéd meg, s nem nézhetnél rá úgy, hogy abból érezze, valahol mindig is téged keresett, ahogyan vica versa.
Szurkolok, s hiszem, hogy akiknek együtt kell lenni, azokat még az ördög is egymás után tolja, ha kell talicskán.
Ha kérhetlek valamire, őrizd meg magad utolsó szívdobbanásodig és csak szeress! Ne ronts el egy tökéletes pillanatot őrlődéssel! És kívánom soha az életben ne kelljen feltenned a kérdést, hogy mi lett volna, ha van elég bátorságom boldognak lenni...

Ölellek: Bonnie"

109.- Nyuszi vagy McFly! - avagy a beszariság pszichológiája

Lehet szépíteni a dolgokat, felvezethetném finoman is a témát, de ti nem erre vagytok vevők és mi tagadás a lelkem minden apró szegmense tiltakozik ellene. Tehát kezdjük in medias res.
Legjobb barátommal beszélgettünk ma éjjel épp arról, hogy én az a fajta vagyok, aki imád utazni és nem csak azt a pillanatot akarja kiélvezni, mikor megérkezik. A legtöbb ember viszont, aki ezt állítja magáról, hazudik, leginkább önmagának. Hiszen csak a célba érés lebeg a szeme előtt, ezért hajlandó leküzdeni a legkeményebb akadályokat is (amiket leginkább ő állított magának). De tegyük a szívünkre a kezünket...

Te is kurvára össze fogsz roskadni, ha célba érsz! Mert onnantól nincs miért küzdened. Visszafordulnál, újra lefutnád azt a maratonnak tűnő távot, mai eszeddel vennéd ugyanazokat az akadályokat, mert beszartál, hogy valóra vált a vágyad. Nem tudsz vele mit kezdeni. Mert piszokul csábító volt, míg csak ábrándként sejlett fel előtted. Elgondolkodtál azon, hogy TE mit kezdenél, ha minden álmod hirtelen valóra válna? Igen sanszos, hogy belepusztulnál.

Két lehetőség van ilyenkor: Az első, hogy a cél előtt fél méterrel leülsz, elkezdesz a porba rajzolgatni és magadba zuhansz. Kérdéseket teszel fel magadnak, kételkedsz mindenben, ami körbevesz. Majd végignézed lassított felvételként, ahogy aki végig mögötted futott beér. Aztán elkezdhetsz rinyálni, mint egy fürdős-kurva, hogy mégis mi a francot képzel ez magáról, majd sír a szád, szitkozódhatsz, hogy hiszen végig te voltál jobb, akkor miért pont ő? Egyszerű a válasz, azért, mert te magad basztad el.
A másik alternatíva viszont, hogy eltekintesz attól, hogy már alig van erőd ahhoz is sokszor, hogy talpon maradj, mert az élet piszokul nehéz tud lenni, de egy utolsó nagy levegővel beérsz. Első leszel, győztél! A jól megérdemelt díjjal a kezedben remegő szívvel csak vigyorogsz még, ha belül össze is csinálod magad, mert nem tudod mi lesz ezután. Arról sosem mutat képet a mese, hogy mi történik a boldogító csók után. Nem derül ki, hogy Hamupipőke horkol, Ariel csámpás és Csipkerózsika egy hisztis liba lesz, mikor rátör a PMS. A pakliban benne van, hogy ez lesz életed legjobb, vagy legrosszabb döntése. A dolgok nem feketék vagy fehérek, kockáztatni pedig kötelező. Élsz, vagy meghalsz. Ha nem döntesz, akkor az Élet fog, mert olyan nincs, hogy semmi nem történik.
Az életünk végén sosem bánjuk meg azokat a döntéseket, amiket meghoztunk, csak azokat a dolgokat, amikhez túl gyávák voltunk, hogy meglépjük, megtapasztaljuk, megéljük..
És tudod mit? Ha gyáva vagy megélni az álmaidat, akkor rohadtul meg sem érdemled, hogy megvalósuljanak és boldog lehess!

Csak egy valamit kérek, hogy jegyezz meg

Egyszer és mindenkorra: 

Ha kockáztatsz, veszíthetsz,

Ha nem... Már vesztettél!

108.- Lotyók és műmájerek

Tisztelt Széplelkű olvasóim!

Ezúton kérlek benneteket, hogy hagyjátok abba az olvasást, mert a szalonképes megfogalmazásra ebben a bejegyzésben nem óhajtanék figyelmet fordítani. 

Az ember időnként kikapcsolódásra vágyik, s megesik, hogy jön a szikra, mi szerint ugorjunk be egy whiskey-re és pár csocsó mérkőzésre valamelyik szimpatikus kocsmába. Az elképzelést áthelyezzük a gyakorlatba és besétálunk egy felkapottabb helyre, ott biztosan lesz valaki, akit ki tudunk hívni. 

20 éves fejemmel öregnek tűnök a sok tinip.csa között, akik épp kufferkilógós miniruhában, köldökig érő dekoltázzsal, rázzák bele az aznap esti delikvens arcába magukat... Mert ennél diszkrétebben, vagy választékosabban ki sem tudnák fejezni, hogy "Haver, 2 Manhattan és addig kefélhetsz míg ki nem fulladsz!" A sok kis pöcsös meg csorgatja a nyálát és élvezkedik. Nulla meló és fullos élvezet, mert nekik több nem kell. Sivár érzelmi világuk nem társat kíván, csak az ösztöneik egy megfelelő méretű lyukat aznap estére. (Ha harangozni lehet benne az sem gáz. Lesz mit mesélni a haveroknak. A strigulát ugyanúgy be lehet húzni.)  Csak rajtuk ne ragadjon, mert még a végén a nevüket is meg kellene jegyezni. 

Kikérjük az italunkat legjobb barátommal és látja az arcomon a tömény undort, amivel végignézek a generáción, akiknek legdíszesebb példányait oda sodorta az élet aznap este (is). Pont mint azt a bizonyos szemetet...Összefújta őket is a szél. 

Előre megyek az asztalokhoz körbenézni, hátha ott jobb a helyzet, miközben pár becuccozott hegyi gorilla méretűre pumpált IQ harcos méreget. Nem tettem semmit a kirakatba, mégis úgy érzem magam, mint ha én lennék a kicseszett próbababa a kínai kirakatában.. Igyekszem nem tudomást venni róluk, s míg szabad pályát várunk felderengenek hasonló pillanatok. 

Példának okáért mikor egy kedves ismerősöm nem éppen a legdiszkrétebben (tegyük hozzá "kissé" illuminált állapotban) hozta a tudomásomra, hogy: "De bánom, hogy nem nyomtam nálad tovább a csengőt, téged jól meg lehetett volna baszni!"-majd ezzel a kijelentéssel rányúl a seggemre és csodálkozik, hogy akkora parasztsallert verek le neki, hogy hiába kétszer akkora, mint én a döbbenettől megborul. Mert van, amikor nem lehet szalonképesen lerendezni a konfliktusokat. Tetszik-nem tetszik, el kell fogadni. 

Megkapom a kérdést rendszeresen: Van pasid? S mikor erre (én hülye) őszintén válaszolok, akkor kapásból elkezdik lökni, hogy ők milyen jól bántak az exnőjükkel, aki viszont egy ordas nagy ribanc volt, de ők szeretnének bizonyítani egy arra megfelelő nőnek, hogy mekkora főnyeremények. Bizony haver, biztos vagyok benne, hogy álmatlan éjszakáim lesznek, ha nem látom az előterünkben a levetett rózsaszín airmax-ed és reggel nem kellene a fésűmért meg a hajvasalómért harcolnom. Amúgy meg a hóhér pöcsét nem érdekled, különben nem a napi kétszáz csücsörítős #yoloswag hashtages csúcsminőségű képeid kellene nézzem, mert Ájfonra meg Ikszpériára futja, de egy rohadt szótárra már nem telik, hogy helyesen megtanulj írni. S mikor mindemellett én maximálisan kulturáltan lekoptatlak, elmondasz mindenféle ordas ribancnak és elkezdesz a saját kategóriádban keresni. A 15 éves már kiégett csitrik közt, akik nyakig feltolt dekoltázzsal osztják meg mindennapjaik értéktelen perceit a nagyközönséggel, melyhez mély értelmű idézeteket csatolnak: "Szemembe nézel, szívembe láthatsz!" etc.. Oké kisanyám, néznék ők a két szép szemed, ha nem a hidegtől merevedő bimbóid szúrnák ki a szemüket a monitor túloldalán. 

Ezek után inkább van sok normális ember egyedül, mint kapcsolatban ilyenekkel. Ha pedig az ember megtalálja az ideális társat, akkor őt luxus elengedni..

 Mindemellett mindenki elég nagy már, hogy levonja a megfelelő konzekvenciákat. 

107.- A sorok közt

Mikor az életem egyik része éppen kezd felépülni romjaiból, egy másik látványosan darabjaira hullik szét. A bizalom minden apró téglája életveszélyt jelent, s te is látod, nem maradt más, csak menekülni, hogy ne öljön meg. Nem kockáztatsz, egyszerűen, csak futsz. El a világ elől.

Mindeközben felteszik a kérdést: Miért? Mert külső szemlélő nem láthat semmit a lélekben dúló viharokból. Nem írom ki a homlokomra, hogy szinte már alig valakiben maradt őszinte-tiszta bizalmam. Kiszitáltam a mindennapjaimból azokat az embereket, akik segítség helyett sokszor csak belém rúgtak még egyet. 

Ám bár ezzel szemben nincs okom panaszra. Mikor minden látszat ellenére a leginkább egyedül éreztem magam bukkant fel az életemben valaki, aki anélkül, hogy tudott volna róla erőt adott, hogy folytassam. Nem hiszek a véletlen találkozásokban, mert nem létezhetnek.. 

Felcsengetek. Tudja, hogy jövök. Nem kérdezi hány óra van, vagy miért "zaklatom" őt szokásos kis hülyeségemmel, csak beenged. Pár ilyen alkalom után már rutinosan kidőlök a kanapéra. Csak mosolyog, miközben azt kérdi, milyen sört kérek. Rábízom, mondtam neki, hogy a társaság jobban érdekel. (mindamellett, hogy nála csak finomakat ittunk :)) Elmondom neki, ami nyomja a lelkemet, ő pedig figyel és mellettem áll, akkor is, ha nem tud konkrétan segíteni. Ennyi. Valahogy ezután már eszembe sem jutna folytatni az aggódást, a kattogást, mert azt érzem megnyugszik a lelkem. Itt vagyok, már semmi gond nincs. Ami adódik már csak a múlt egy kárhozott emléke, vagy a jövő ígérete, ezzel szemben csak a "most"-ot érzem. Ahogy beszélgetünk érzem, hogy akaratom ellenére megnyílok. Úgy beszélgetek vele, mint senki mással. Nincs színjáték, semmi dráma és már arra sem figyelünk, hogy feltétlenül szalonképesen fogalmazzunk. Olykor csak összenézünk és nevetünk egymás aranyköpésein és szavajárásain. 

Magam pedig mikor kimegyek az erkélyre cigarettázni is élvezhetem a társaságát, annak ellenére, hogy neki van esze és nem él ezzel a szenvedéllyel. Nézem ezt az embert, akivel rövid idő elteltével is úgy érzem magamat, mintha már egy élettel ezelőtt is jóban lettünk volna. Ő, aki mindennap szembesül tragikus és "Tyúkanyó" sorsokkal, mindamellett, hogy az emberi butaság sokszínűségét és végtelen mértékét is lehetősége van csodálni.. Akiről tudom, hogy feltette az életét arra, hogy egy szebb világban élhessünk... pontosan ő áll előttem. Ugyanaz az ember. Mosolyogva, fáradtan, papucsban, az erkély korlátjának dőlve, miközben a város fényeit nézzük. Sokszor el sem tudjuk képzelni, hogy mennyire sokat adunk másoknak azzal, akik vagyunk, s akivé válhatnak mellettünk. Önmagukká.

Az életben sokszor csak ennyi kell. Egy megmagyarázhatatlan jelenség, két ember, akik minden hasonlóságuk ellenére is különböznek, mint tűz és víz.. Nekik pedig talán fogalmuk sincs arról, mi, hogyan és miért volt vagy lesz,  mert csak a pillanat van. Semmi több.