2015. október 28., szerda

86.- A Végzet Emlékirataiból 5.- Mozaikok

"Csípős-ködös hideg estén lép egyik lábam a másik után. Töprengtem: "Jó helyen járok?"-majd egy mosolygós arcban a válasz: Igen, mert itt vártak. Kortárs(aság). Az asztalon álló félig teli colás üvegek és a kiürült pohár. Körülöttünk klikkek és kacaj. Mindenki kiszakadt a mindennapok mókuskerekéből. Itt lazítani kell kis barátom! Hazaértél!-mondja körülötted az atmoszféra. S te is úgy érzed. Mert a kopott bútorok közt leled meg igazán önmagad."

" Cigarettafüst száll az arcomba. Tüsszögök, mintha magam nem élnék eme káros szenvedéllyel. Mosolygó arcból tör elő. "Mentolos vagy sima?"-hangzik a kérdés. Neked teljesen mindegy, a rabja vagy így nem arra koncentrálsz, hogy milyen íz van a szádban, csak mikor tüdőre szívod érzed szétfeszít és neked EZ ami kell. "Mindegy csak hasson.." "

"Langymeleg csap meg odabenn. A vérszín-bor ahogy forgatod a poharat fut körbe nevetve a szájnál. Könnyű, de túl hideg. Jellemhibás lehet, mert túl van hűtve. Nézed, ahogy esik vissza minden cseppje a többihez, mert nem bírja ki, hogy ne tartozzon valahova."

"Magadat pillantod meg. Egy gesztenyeszín szempár néz rád vissza az üvegen törő fényből, s eszedbe jut egy emlék.
Kézen fogott, mert tudta, szeretem a könyveket. Egyetlen pillantásával vetett végett az elmémben dúló viharnak, hogy a pillanat törtrésze alatt azt a szívembe helyezze át. S annak a mosolynak fogalma nincs mennyi álmatlan éjt okoz, s hogyan került az elém táruló kép, oda ahova nem szabadott volna. A gondolataimba."

" Mesél a szó, s mit elmond mind igaz. Nem hinném, ha magam nem éltem volna át.- s tudom, hogy valóban így történt. A legkevésbé sem kételkedünk. Mindünkről kiderül valami, de erről szól az élet. Titkokból gyártunk újabb kis piszkos misztériumokat, melyeket egy-egy szőlő-mámoros estén idézünk fel kacagva. "Emlékszel?"- fojtódik belénk a szó a prüszkölő hahotától. A válasz egyértelmű. Az emlékek fakulnak, de szelekció nélkül maradnak meg egyesek a maga valójukban. S mi őrizzük őket, mint féltve őrzött kincset, hiszen ez az egy, ami állandó, akkor is, ha körülöttünk már minden megváltozott."

2015. október 24., szombat

85.- Önismeretemben a boszorkányságom

Rendszeresen szoktam rövid pszichológiai elemzést végezni az életemben szereplő emberekről. Részben azért, mert szeretem nézni a döbbent arcokat, mikor rávilágítok, hogy mi van a mindennap viselt álarcuk mögött, részben pedig azért, hogy tudjam kivel mekkora távolságot kell(ene) tartsak.
Rengetegszer megkaptam a kérdést, hogy magamat voltaképp milyennek is látom. Nem volt rá precedens, hogy válaszoltam volna erre a kérdésre. De 20. születésnapom előtt egy héttel eljutottam odáig, hogy most megteszem.
Aki eddig még nem tudta volna, a nevem Marsi Viktória. A Rocky becenevet még egy gyerekkori barátnőm ragasztotta rám sok évvel ezelőtt, Vikk-nek pedig egy horvátországi nyaraláson neveztek el ottani barátaim. A többi becenevet pedig számomra fontos emberektől kaptam. Azokért pedig azért vagyok oda, mert tudom, hogy személyesen nekem szólnak és a látszat ellenére rendszeresen szükségem van visszajelzésekre, hogy szeretnek, ahogy arra is, hogy van, aki gyűlöl. Attól függetlenül, hogy sokszor szeretek visszahúzódni és a szó legszorosabb értelmében elbújni a világ elől, néha nekem is szükségem van a rivaldafényre, de ez azt hiszem nem egyedi.
Mindig rá szoktam térni elemzéseimnél az illető családi hátterére. Nos, nálam a család, mint olyan relatív fogalom. Vannak olyan barátaim, akiket rokonnak érzek és olyan rokonok, akiket nem tartok annak. Ám, akik fontosak, azokért bármikor-bármilyen helyzetben kiállok. Még akkor is, ha például egy vitában nem feltétlenül nekik van igazuk. ;)
Iszonyatosan anyás vagyok, korom ellenére és máig őt tartom a legjobb barátnőmnek. Rengeteget vitatkoztunk és veszekedtünk, mert iszonyatosan nehéz természetem volt régebben és az igazat megvallva időnként még én sem tudtam elviselni saját magamat. Általában azokon a napokon kaptam idegrohamokat, amikor kiabáltam és csapkodtam, olyan voltam, mint egy fúria...
Ettől függetlenül mindig olyan végtelen szeretettel és türelemmel fordult felém, hogy az csodálatra méltó. Nincs olyan dolog, amiről ne tudnánk tabuk nélkül beszélgetni, sőt, ezt rendszeresen meg is tesszük. Zsák meg a foltja. A szárnyaim számomra őt jelképezik. Én is ilyen anyja szeretnék lenni a gyermekemnek, mint ő volt nekem. Mindemellett a mi kapcsolatunk volt az a kontakt életemben, amelyen először megtapasztaltam, hogy hullámvölgyek mindig vannak, hiszen a tökéletességtől talán az ember áll a legtávolabb, de mégis, a szeretet az, ami örök.


A másik olyan ember, akihez feltétel nélkül ragaszkodok a nővérem. Csekély korkülönbség van köztünk, ez okból rengeteg konfliktusunk volt az évek során, de nélküle nem tudnám elképzelni az életemet.

A stílusomról... Milliószor hallottam a kérdést, hogy hogyan alakult ki ez a kinézetem... Az én ikonom, akire felnéztem a bátyám volt. Kislányként mindig olyan akartam lenni, mint Ő. Bármit csináltam, azt akartam, hogy büszke legyen rám és felszegett fejjel menjen el velem bármerre, mert, hogy: "Igen, ő az én kishúgom!"

A másik fő, amire pedig ki szoktam térni az a párkapcsolatok és az érzések.
Én az a típus vagyok, aki nehezen leszek szerelmes, bár sokszor szerettem volna elhinni, hogy az vagyok. Holott életemben kétszer-háromszor voltam csak igazán. Mindegyiknek csúnya vége lett. De ettől függetlenül örülök, hogy megtörténtek velem. Nagyban segítettek abban, hogy ma az vagyok, aki.. Még akkor is, ha a nadrágom viselője egy meglehetősen rapszódikus, érzelmes, szókimondó és szétszórt valaki is.
Én először egy férfin a kisugárzását és a szemét figyelem. Ha megvan benne az a plusz, nyert ügye van. Belső értékekre pedig az őszinteséget, humort, intelligenciát tartom a legfontosabbnak. Olyan embernek tartom magam, akivel bármit meg lehet beszélni, jóformán bármikor, csak akkor elvárom a nyílt lapokat. Cserébe én is úgy viszonyulok. Mert ahogy mindenki, úgy én is gyűlölöm, ha játszanak velem. A kihívásra vágyom, a bizonytalan-gyötrelmekre viszont a legkevésbé sem. Ha én egyszer megszeretek valakit, akkor az nem változik.
Nincs olyan ember az életemben, akit valaha megszerettem és ma ne ugyanezt érezném iránta legalább egy bizonyos fokig. Mindemellett viszont olyan sincs, akit valaha gyűlöltem, s bizonyos szintig ne maradt volna bennem valamilyen ellenérzés mindmáig vele kapcsolatban. Én nem felejtek.. Ilyeneket sosem.


Nem egy-nem két alkalommal szegezték nekem a kérdést, hogy hogyan viszonyulok saját magamhoz. Erre azt hiszem most először és utoljára fogok válaszolni...
Nem vagyok elégedett magammal. Kiskamaszként duci voltam és máig megmaradtak bennem a tüskék. Miután sikerült lefogynom egy "véletlen" folytán, úgy döntöttem többé nem hagyom, hogy idáig jussak. Tavaly nyáron aztán mégis sikerült, mikor akkori nem működő kapcsolatom sérelmeit a zabálásba fojtottam, de mikor egy ismerősöm ismét a fejemhez vágta, hogy "husika" vagyok felhúztam magamat és drasztikusan rövid idő alatt sokat fogytam, amit igyekszem azóta is tartani, de az elmúlt hónapokban különösen intenzíven elkezdtem edzeni. (Itthon-amatőr szinten testépítés)
Kitűztem egy célt magam elé, s életemben azon ritka alkalmak egyike ez, mikor leginkább saját magamnak akartam csak ezzel bizonyítani. Pedig most semmilyen kritikát nem kaptam. Egyszerűen csak a tükörbe néztem és nem voltam elégedett azzal, aki visszanézett rám.
Tisztában vagyok vele, hogy alkatomból kifolyólag sosem leszek 90-60-90, de van egy kitűzött célom, amire szeretnék hasonlítani meg úgy egyáltalán minden téren (ami engem érdekel) kihozni magamból a maximumot.

Végül pedig a hobbijaim miért-je.
Imádok alkotni. Bármit, ami maradandó.
Azért írok, mert számomra ez kikapcsolódás és életfeladat. Mindig úgy vélekedtem, ha valaki (bárki) akár egyetlen pillanatig is elgondolkodott azon, amit én "papírra vetettem" már megéri. Talán jobb lesz valakinek egy kicsit az adott perce, napja vagy akár az élete. Szeretem boldoggá tenni az embereket. Általuk pedig voltaképp magam is azzá válok.
Azért olvasok, mert imádok álmodozni. Kislánykoromtól belebolondultam az álmok világába, ami sajnos néha a saját életemben is megmutatkozik elég kaotikus-szétszórt formában.
A "konyhatündérkedés"-hez pedig azt hiszem ezek után kommentárt sem kell fűznöm.

Nos, ez volnék én "röviden". Imádok meglepetéseket okozni és kapni egyaránt. Rengeteg olyan oldalam van, amit nem mutatok meg a nyilvánosságnak, de azt hiszem ennyi éppen elég ahhoz, hogy elmosolyodjanak, akiket érdekel a véleményem és tovább szidhassanak azok, akiknek eddig sem volt jobb dolguk. :*

2015. október 18., vasárnap

84.- A Végzet Emlékirataiból 4.- A szó sem száll el

"Az emberek dalokat írnak arról, hogy ~énekelnek az esőben~ de a valóságban mikor bőrig áznak csak siránkoznak." Charlie Chaplin

"Azt mondod az Őszinteség alap. Valamint, hogy Te (természetesen) azt az embert becsülöd a leginkább, aki kertelés nélkül a szemedbe mondja, amit gondol. Csak azt nem értem, akkor TE miért hazudsz?
Mert, amire vágysz az az, hogy azt mondjam, amit hallani kívánsz. Arra, hogy a véleményünk megegyezzen és, ha nem, akkor is vélekedjek úgy a dolgokról, ahogy szerény személyed. Abban az esetben, ha hangot adok a tiedtől eltérő látásmódomnak, akkor szörnyű alaknak titulálsz, hogy kegyetlen vagyok, vagy arról tájékoztatsz mennyire rosszul esik neked a kegyetlenségem.
A konzekvencia: Csak akkor kérdezz, ha elbírod viselni a választ..."

"Rengeteg olyan dolog van, amit mások egyáltalán nem, vagy csak nehezen tudnak tolerálni velem kapcsolatban. Itt és most szeretném tisztázni mindenkivel: Nem vagyok egy kibaszott szent!
Például reggel az első kávém előtt nem tanácsos beszélgetést kezdeményezni velem és mindenhez sajátosan állok hozzá. Mindemellett azt hiszem a konokságom a legrosszabb tulajdonságom. De mindig is úgy gondoltam, aki a legrosszabb személyiségjegyeimet nem hajlandó elfogadni, az biztos, mint a halál, hogy a legjobbakat meg sem érdemli."

"A környezetünk olyan, amilyenné magunk formáljuk. A minket körülvevő emberek pedig bennünket tükröznek vissza.
Néha én is szeretnék úgy istenigazából panaszkodni, de nem teszem, mert akkor még több ilyen személlyel szembesülnék. Tehát: Keresem azt a személyt, aki olyan kis vidám-Duracell nyuszi a legjobb pillanataiban, mint én. :D"

"Szól a zene. Mindig a hangulatnak megfelelő. Életet ad, vagy könnyeket fakaszt, mikor mire vágysz. Van, mikor már semmi más nem marad. Te adod ki magadból, vagy átérzed, mikor valaki más teszi.
Mondjuk felspannolod magad, olyan dallamok szólnak, amitől felmegy benned a pumpa. Elkezdesz edzeni. Az x-edik fekvőtámasznál már remeg a karod, csordulnak ki a könnyeid, de csinálod tovább, míg össze nem esel. Sóhajtasz párat és a legrosszabb érzéseidre gondolsz. Erőt ad, hogy folytasd. Minden gyakorlatot addig, míg teljesen ki nem ölöd magadból a dühöt, s már a fáradságtól csak nevetni tudsz...

Mert ez ad erőt, hogy újra és újra emelt fővel tudj bárki szemébe nézni."

2015. október 11., vasárnap

83.- A Végzet Emlékirataiból 3.- Tükrök

"Ki az, aki megmondhatja neked, hogy nem lehetsz az, aki lenni akarsz? Senkinek semmi joga nincs hozzá. Magam pedig soha a legkisebb hajlandóságot nem mutattam rá. Nem vagyok képes kifordulni magamból. Volt, aki próbált számára ideálissá formálni. Beletört a bicskája. Igazából meddő maga az ötlet is, hogy majd én úgy fogok öltözködni, járni, beszélni és gondolkodni, ahogy más elvárja tőlem. Ha ezt tenném most nem ott tartanék, ahol. Magam fogok megküzdeni azokért a dolgokért, amiket (illetve azokért a személyekért akiket) az életem részének szeretnék tudni.
Ez olyan, mint amikor megköszönik nekem, ha valami "kedveset" mondok az embernek. Felesleges. Persze, a társadalom ezt nevelte belénk, meg hát valahogy mégis csak le kell reagálni a szituációt, de, ha valakinek köszönni akarja, akkor mondjon hálát magának, amiért olyan, amilyen. Mert ellenkező esetben nem társalognék vele."

"Van egy régi kedves ismerősöm, (Ezen a ponton egy perc néma csendet, azokért, akik nem hallhatják a gépen keresztül az iróniát a mondatomban.... ) aki ahogy észrevettem máig életcéljának tekinti, hogy velem rivalizáljon. Hirtelen azok a dolgok érdeklik, amik engem, azokat a zenéket hallgatja amiket én, s túlzás nélkül próbál valami elcseszett hasonmásommá válni. Évek teltek el, s máig folytatja szánalmas szélmalom harcát az árnyékommal... Anno még nevettem rajta, mert mókásnak találtam, mára viszont őszintén sajnálom.
Mert amíg a Tükörképem (egy általa "javított"-nak talált verziójaként) próbálja tengetni a napjait, sosem lesz boldog.. De azt hiszem, nem a cipőm tulajdonosa volna a megfelelő személy arra, hogy ezzel a ténnyel szembesítse."

"Mindennap megkapom a kérdést a környezetemtől: Mi lesz, ha..? Kezdem úgy látni, hogy csak szerény személyem nem töri megállás nélkül ezen a fejét. Van az embernek elég gondja, ha azokat óhajtja észrevenni, de érdemesebbnek találom inkább a pozitív dolgokra koncentrálni.
Egyre több olyan emberrel találkozom, akik ezt észreveszik bennem.. S talán az a "furcsaság"-amit alapvető jelzőmként termetes plakáthomlokomra ragasztottak, ebben nyilvánul meg.
Makacsságom és önfejűségem ellenére hajlandó vagyok kompromisszumokra bármilyen helyzetben, igazodva ahhoz, hogy az adott illető részéről ez mennyire kölcsönös.
Többé az Életben nem lesz olyan, hogy bármibe több energiát fektetek, mint a másik fél. Tükröt fogok mutatni. S csak akkor érdemes megpróbálni a közelembe férkőzni, ha ezt el tudod fogadni. Különben érdemes sarkon fordulnod, mielőtt nyakig beleragadsz a kulimázba."

2015. október 8., csütörtök

82.-Hinni szeretném

A hit hegyeket mozgat meg.- mindenféle vallási felhang nélkül állítom ezt teljes bizonyossággal. Az álmoknak, még a legirreálisabbaknak is ez a mozgatórugója. 
Mert egy pillanatig is bízunk abban, hogy valóra válnak.
Hiszek, mert hinni szeretnék. 
Egy olyan világban, ahol nem kell mindennap magunkra erőltetnünk, amit nem akarunk megtenni.
Fittyet hányhatnánk a társadalmi elvárásokra és szabadon lehetne szeretni.
Vágyom álmodni egy olyan helyről, ahol együtt lehetnek, akik szeretik egymást. 
Nem akarok gyűlölködni, ítélkezni mások gondolkozásáról, vagy beleszólni mások életébe. Én a szeretteimet ilyen helyzetben csak arról biztosítom, hogy itt a vállam, amire hullhatnak a könnyei, ha nem úgy jönnek össze a dolgai. Vagy itt a kezem, megfoghatja, a magasba emelheti és ugrálhat, mint egy boldog kisgyermek örömében, ha minden jól alakul. 
Vizualizálok nap-nap után egy olyan országot, ahonnan nem kell elmenekülni. Ahol nem szakadnának szét családok, barátok, szerelmesek. 
Ahol nem kellene könnyes szemmel búcsút inteni annak, aki a világon a legfontosabb számunkra. Mert mikor az utolsó csók úgy forr le az ajkakról, hogy a "soha viszont nem látás" könnyei áztatják, a szívek darabokra hullnak és talán többé semmi nem lesz ugyanaz.
A napra várok, mikor nem kell várni többé. Amikor azok, kik arra vágynak, egymás ölelésében ébredhetnek fel. Nem lenne többé rettegés minden szótól, hogy talán az volt az utolsó. 
Hiszen, ha a világvége csak pár percre lenne, akkor a Föld minden telefonvonala foglalt volna, mert mindenki a telefonba suttogná valakinek: Szeretlek. 
Egy olyan helyen akarok élni, ahol nem kell a mosolyommal gyilkolnom. Hanem hinni azt, hogy valakinek ettől szebb lesz a napja. Egy apró gesztustól, hintában nevető gyerekektől, de míg a vasútállomások több őszinte csókot láttak, mint templomban a pap... addig ez csak egy kép marad... 
Nekem pedig marad, amit óhajtok: Egy percre elgondolkodtatni bárkit is.
A pénzed elfogy, a szavak elszállnak, s biztos csak az, ami már megtörtént... A látszat mindössze puszta illúzió. 
Egyszerűen csak reménykedem, hogy rájönnek az emberek, hogy csak az érzések kísérnek el akár egy életen át. Mert van, amiért a legnagyobb ár, sem lehet túl sok...

2015. október 4., vasárnap

81.- Rövid mese Csodaországról

Egy percre megmutatja magát neked egy más világ. Csodaország.
Az út mentén fák sorakoznak, s mellettük mesebeli házikó. Az udvarban egy kutya futkos, farkát csóválva, majd a macska mellé fekszik és számára ez teljesen természetes. A tyúkok kotkodácsolnak rád az udvarban, s olyan békésen állnak meg csipegetni a lábad előtt, hogy te jobban megijedsz, mint ők.
Megismerkedsz egy kedves családdal, akik az első pillanattól úgy bánnak veled, mintha te is közéjük tartoznál. Mosolyogva-kedvesen előítéletek nélkül beszélgetnek veled, s kínálnak mindenből, amijük csak van. Egy percig nem lehet kínosan érezni magát az embernek, hacsak azon nem hökken meg, hogy lehet valakiben ennyi jóság és szeretet. Nem hazudok, ilyet még nem láttam. 
Kinn a természet megmutatja legszebb arcát. Tágas réten legelésző állatok, csiripelő madarak, s, ha távolabbra nézel, a végtelennél is tovább látsz. Ott álltunk mi is, kezünkben íjjal, s akik vendégül láttak megpróbálkoztak a lehetetlennek tűnő küldetéssel: megtanítani minket. S, ami a legfurább, kicsit talán még sikerült is nekik. 
Mikor elmentünk körülnézni a faluban, előre köszöntek az emberek. Nem néztek rád szúrós szemmel, mint bárhol máshol tették volna, csak konstatálták magukban: őket még nem láttuk. Mikor kimentünk egy helyi rendezvényre (főzőverseny volt) is mindenki csak azt leste, hol tud segíteni a másiknak, ha kellett-ha nem. Nem volt olyan ember, aki ne mondott volna valami kedveset bárkinek, aki szembejött vele. Csak itt komolyan is gondolták minden szavukat.
S ez a hely létezik. Itt van nem messze. S abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy elég a világ egyik legmelegebb szívű családjának vendégszeretetére csak visszagondolni, hogy melegség töltse el a szívem. 
Az emberi jóság még igenis létezik a világban, csak jó helyen kell keresni! 

2015. október 2., péntek

80.-A végzet emlékirataiból 2.- Végletek

"Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében... "- William Shakespeare

"Groteszk humora van az életnek. A filmek amiken felnövünk, megtervezettek. Ki vannak osztva a posztok, karakterek, s a rendező előtt mikor összeáll a kép, már tudja ki-mit fog kiváltani a másikból. Tisztában van azzal, hogyan fűzze össze a szálakat egésszé, ha azt akarja, hogy a megfelelő érzéseket váltsa ki a nézőkből. 




A realitás azonban egészen más. Nem hisszük el, hogy mi befolyásolunk mindent, ami velünk történik. Csak tőlünk függ kit engedünk közel magunkhoz. Egyetlen-egy bökkenő van a dologban... Előttünk nem áll össze a kép, hogy mi lesz a végkifejlet. Nincs tökéletes ember, csak tökéletes emberi szándék. S, ahogy ezt kiskamaszként sok éve megfogalmaztam: Minden mesének happy end a vége. Ha még nincs itt, akkor a történet sem ért véget..."


"A hangulat a tetőfokára hág... Vagy épp padlóra taszít. Mert csak végletek vannak. Az átmenet puszta illúzió. Mikor úgy tűnik minden széthullik, igazából akkor áll össze a kép, csak sosem engedik megtekintsd. Mindig csak azt az apró részletet, amihez akkor épp közöd kell legyen..."

"Ha azt mondod bízz bennem, akkor voltaképp kit akarsz meggyőzni? Engem, hogy nyugodtan rád bízhatom féltett kis kincsként őrzött titkaim (vagy épp a szívem) esetleg magadat, hogy érdemes vagy rá? Sablon szöveg, hogy ritka kincs, még, ha így is van. Ha kockáztatsz elbukhatsz, ha viszont nem, akkor már vesztettél."


"Mindig mondják a bölcsek: Mérlegelj! Mi a fontos?

De értelmetlen. Ha a dologban érzelmek vannak, akkor elég elfogult vagy ahhoz, hogy az életed egy lapra tedd fel, benne a sansszal, hogy minden a tiéd lesz, amire vágytál...
Akkor pedig, ha tudsz még gondolkodni bele sem kezdtél igazán. Akkor meg mi értelme törni rajta a fejed?"

"Felébredek. Minden nap azzal a tudattal, hogy lehet, hogy Életem legszebb napja vár rám. Ha pedig nem így történik, csak szimplán boldog voltam addig, amíg hittem benne..."



"Az a fajta Nő vagyok, aki az érzéseire hallgat. Szabadon él, a korlátokat csak magának szabja. Néha előadást tartok, mert számít a véleményed. Eljátszom a Femme Fatale-t, aki hűvösen csábító tekintettel néz szembe a végzettel, s bűnre csábítja, máskor pedig mögéd lopózom megölelni miközben a fogad mosod. Nem tudod mi van bennem valójában. Ki vagyok én? Melyik az igazi?
Mindkettő. A szemedben olyan vagyok, amilyennek látni akarsz. 
Csak egy valamivel számolj... Hogy én akkor is őszinte leszek veled, ha mindenki a szemedbe hazudik, s akkor sem fogom játszanám meg magamat, ha erre megkérnél. Szeress tiszta szívvel, vagy add ki magadból felém szíved minden gyűlöletét... 
Csak egyre kérlek... Bármit teszel, csináld rendesen..."