2014. október 26., vasárnap

59.- Keringő az ördöggel

Egészen eddig Bonnie azt hitte, hogy az érzelmi válság csak abból adódhat, ha az ember csalódik.
"Van annál rosszabb..."- csendült fel Bonnie mögött az őszinte kacaj.
"Üdvözöllek Lucifer!"-reagált, mielőtt egyáltalán megfordult volna.
"Vidám vasárnapot Bonnie Parker!"- köszöntötte maga az ördög.
"Na, mi történt? Megtérítettek a Jehovások, hogy itt nekem vidám vasárnapról prédikálsz?"- nevetett fel.
Lucifer finom fintorra húzta száját. "Olyan szektás még nem vagyok."-reagált már-már kissé sértődötten a gúnyos szavakra, majd egy huszárvágással olyan mederbe terelte a beszélgetést, amely már az ő ínyére is volt.
"Nos, hogy állsz azokkal a tortákkal Bonnie Parker?"
"Te tudod a legjobban, hogy sehogy!"-csattant fel a lány. "Nem találtad elég izgalmasnak a játszmát, hogy rám szabadítottál még jó pár srácot?"
"Tortákat kedvesem, de nem értem mi a problémád. Abból kóstolhatnál, amelyikből csak akarnál. Olyan vegyes repertoárt kínáltam fel neked, hogy igazán választhatnál már egy fajtát."
" Nincs az az Isten! Sem Ördög, sőt még Pokol Angyala sem, hogy én igába hajtsam a fejemet! Akivel a közösségi oldalra kitettük is csak viccből! Nem akarok még egy nyűgöt az életembe!"
" Csillapodj drágaságom! Inkább gyújts te is egy cigarettát, attól megnyugszol."-s meg sem várva a választ szedte elő vérrel díszített cigarettatárcáját, melyben katonás rendben sorakoztak az ébenfekete szálak. Mindegyik dühvel volt töltve, haraggal, keserűséggel, valamint őszinte, tiszta fájdalommal, hogy meggyújtva szálljanak mind gomolygó füstként az ég felé, s, hogy vesszen a világ öröklétébe mindaz, mely valaha még dobogó szívét nyomta...
"Köszönöm."-nyúlt feléjük a vékony, remegő kéz. A megnyugvást vágyta. Nem az elkötelezettséget.
Egyszerűen elege volt abból, hogy akik állítólagos érzelmeiktől vezérelve döntéskényszer elé akarták állítani, egyszerűen birtokolni akarják. Egy olyan független személyiségnek érezte magát, aki az állítólagos "párkapcsolatoktól" nem azt várta el, mint a legtöbb ember. Úgy gondolja, hogy ez az egész "együtt vagyunk" mizéria legtöbbször csak arról szól, hogy két ember, akiknek hiányzik valami az életükből, ráakaszkodjanak a másikra. Ahogy egyre inkább falja Csernus doktor szavait, úgy állít egyre nagyobb elvárásokat önmaga, leendő társa, illetve a nem éppen a közeljövőben létrejövő kapcsolata felé.
"Tudod Lucifer, ha én mostantól megállapodok, akkor azt nem ideiglenesre tervezem. Nem vágyom többé olyan partnerre, aki csak púp a hátamon és akivel akkor vagyok a legboldogabb, ha kilométerek választanak el minket egymástól."
"Hát, valahol meg lehet érteni, de tudod mi hiányzik ugye kislány?"- nézett rá a démon, várakozva  válaszára.
"Azt hiszem az érzelmek. Sőt, biztosan. Ezeken a betonfalakon senkit nem engedek belülre, csak látszólag. A szívem biztonságos helyen van elzárva, nem akarom, hogy még egyszer úgy ugráljanak rajta, mint gyermekek a trambulinon.."- mondta a lány komoly elszántsággal. Lucifer elkerekedett szemekkel nézett a lányra, mintha kísértetet látna. Talán abban a percben megijedhetett, hogy kedvenc ügyfelének szíve magányában el fog sorvadni. Attól a naptól elveszítené örömét a kétségekben, s megeshet, hogy maga teremtené meg legveszélyesebb ellenfelét.
"Valamit ki kell találnunk Bonnie, ezt nem teheted meg velem, alkut kötöttünk! Szeretned kell!" - kelt ki magából az amúgy halálos nyugodtságáról hírhedt borzalmas lény. Szemében félelem és reményvesztettség csillogott.
"Mit teszel velem Lucifer? Kit veszel el már tőlem, aki nekem oly' fontos?"- mosolygott a lány úgy, mint talán még soha. Azon emberek reakciója csillogott le arcáról, aki úgy érezte, már nincs mitől félnie, mert nincs veszítenivalója.
"Úgy sejtem, már az őrület határán állsz. Egyre inkább kezdelek magamhoz hasonlónak érezni, csak te őszintébb vagy. Bár magam is, de én csak, ha kérdeznek, s te vagy talán a rosszabb fajta. Te gondolkodás nélkül megmondod a tortáknak, hogy nem kérsz belőlük. Te vagy a kegyetlen, nyers erő, míg én az ármány, s a gúnykacaj."
Egyet kellett értenie vele, bármennyire nem voltak ínyére a szavai. Bánt másokat, a célból, hogy ne okozzon fájdalmat. S, amikor mégis megpróbál kedves lenni, esetleg barátságos, elszabadul a pokol. Senki nem hajlandó megismerni annyira, hogy észrevegye, ha ő akar vagy gondol valamit, azt kimondja.
Mindenki vágyik valakire, akihez hozzábújhat, ha baj van, meghallgatja, s támaszt nyújt neki. De manapság ez az adok-kapok játszmának induló szituáció egyoldalú. Van a sok anyakomplexusos férfi, akinek az édesanyja megadott mindent, s neki jóformán semmi dolga nem volt. Mit fog csinálni? Keres egy olyan lányt, aki tudat alatt az édesanyjára emlékezteti.
 A nők legtöbbjébe genetikailag be van kódolva a gondoskodó "mamamaci" ösztön, amely kikívánkozik belőlük. Ez a kettő összeáll. A pasi boldog, mert folytatódik az élete, anélkül, hogy a sarkára kellene állnia, s megmaradhat érzelmi intelligenciája a minimálisnál is alacsonyabb szinten, míg a nő örül, hogy kapott egy óriásbébit, akinek kinyalhatja a seggét, s aki odabújhat hozzá, ha baj van. Ezért megy gallyra manapság annyi kapcsolat. Nem egyenrangú félként (társként) tekintenek egymásra, s így meddő próbálkozás megmenteni azt a borzalmat, amibe keveredtek.
Mintha Lucifer belelátott volna a lány gondolataiba, s szóvá tette, ha ez a helyzet másképp volna, hát neki sem lenne már munkája.
"Akkor én másképp fogom csinálni, s várok. Nincs más dolgom. Ha az igazi kopogtat az ajtón, hát kinyitom neki."
"Ha meg Clyde térne vissza akkor agyonvernéd egy serpenyővel mielőtt forró ölelésben részesítenéd?"- kacagtak hangosan a groteszk elképzelésen.
"Megeshet, bár ki tudja, hogy fogadnám."
"Boldog lennél, s minden erőddel azon lennél, hogy ne vegye ezt észre rajtad. Bár, ha egyszer játszana csak neked? Úgyis mindig vágytál egy szerenádra az ablakod alatt, nemde?"
"Hát igen, az esetben, talán eltekintenék a veréstől."-mosolygott a lány, majd odabújt a démonhoz, akit az idők során lassanként megszeretett. Hisz valahol még talán benne él a törékeny ember. Hiszi, hogy a kőkemény szív egyszer majd dobogni fog újra, s feloldozást nyer majd a sok gyarló, ki bűneire tőle vár feloldozást úgy, hogy újra-újra a bűn mezejére tévednek.

2014. október 19., vasárnap

58- Szerelem a bűn árnyékában

Ösztönzőleg hat az emberre, mikor látja, hogy pozitív hatással van arra a személyre, aki neki az egyik legfontosabb a világon. Nancy hallgatott Bonniera és ő maga is elkezdte megírni az ő történetüket. Bepillantást enged egy másik hírhedt szerelmespár Sid és Nancy életébe. A botrányokkal teli szerelem, ami szintén messze túl nyúlik rövidke életükön. Úgy döntöttem ma nem a mi szereplőink napjairól, hanem az ő elődjeikről az eredeti szerelmespárokról beszélnék nektek. Úgy gondolom több, mint egy év után, már igazán ideje megtennem. 
Bonnie Parker 1929-ben pincérnőként
Bonnie és Clyde a történelem talán legmegosztóbb szerelmespárja voltak. Az ő közös történetük a Nagy Gazdasági Világválságban kezdődött az 1930-as években. 
Bonnie Elisabeth Parker egy átlagosnak már akkor sem nevezhető 19 éves lány volt,
megismerkedésük idején. Mérhetetlen tudásszomja volt, de az iskolában kifejezetten boldogtalan volt. Attól függetlenül, hogy írói tehetségét már igen korán felfedezték, sőt ő csinálta a hangulatot a politikai beszédek előtt saját verseivel, nem tudott ott igazán érvényesülni. Álmai, a Broadway csillogásáról és a híres íróvá válásról sosem valósulhattak meg.  Mindazonáltal mivel nem találta a helyét a kortársai között, mert gondolkodásmódjában, érettségében és műveltségében felülmúlta őket, egy nap ott is hagyta a kopott padokat. Egy nőnek abban az időszakban egyetlen "menekülési lehetősége" volt a társadalom és a csődközeli anyagi helyzetből, ha férjhez ment.  1926-ban, 16 évesen igen-t mondott a nem éppen szent életéről hírhedt Roy Thorntonnak, de 3 évvel később már külön is mentek, bár hivatalosan sosem váltak el, mert a férfit időközben le is csukták.
Clyde Barrow szintén nem a gazdag negyed elit gyermekeként látta meg a napvilágot 1909-ben. 15 éves korában tartóztatták le először az autókért bolonduló fiút, mert egy példányt "elfelejtett" visszavinni a kölcsönzőbe. 
[Egyébként autóimádatáról egy érdekes későbbi történet is hűen árulkodik:
„Amíg levegő lesz a tüdőmben, addig fogom ismételgetni Önnek, hogy micsoda nagyszerű autókat gyárt. Különösen akkor szerettem Fordot vezetni, amikor menekülnöm kellett. Tartós gyorsaságával és kifogástalan működésével felülmúlt minden kocsit, és bár az én ügyleteim szigorúan véve nem voltak törvényesek, akkor sem okozhat bajt, ha elmondom, hogy milyen nagyszerű autót készített a V–8-assal.”
Clyde egyik rabosítási fényképe

(Részlet Clyde Barrow Henry Fordnak írt leveléből)]
Másodjára akkor eszmélt rá, hogy a börtön ablakába nem süt be a nap, mikor bátyjával Buck-kal együtt lecsukták (kapaszkodjatok meg, mert akkora hihetetlen bűnt követett el, amiért természetesen jogos volt a börtön...) pulykát loptak. 
Bonnie és Clyde 1930 januárjában találkozott először egy baráti összejövetelen. A két fiatal közt szerelem szövődött első látásra. Ám a fiút ismételten lecsukták 2 hónappal a találkozásuk után. A lány azonban nem hagyta ezt annyiban, egyik látogatása során egy pisztolyt csempészett be a fiúnak. A terv sikerült, azonban Ohioban ismét rajtaütöttek és rács mögé tették 1932 februárjáig, míg az édesanyja ki nem harcolta a texasi kormányzónál a fia szabadlábra helyezését. Mr Barrow úgy tűnik Fortuna kegyeltje volt, mivel mindössze annyit kellett tennie, hogy ünnepélyes esküt tett, hogy nem tér többet a bűn útjára és nem tér vissza arra a földre. 
Buck és Blanche
Még abban a hónapban csatlakozott szerelméhez és pár hónapra egy harmadik taggal bővült bandájuk Raymond Hamiltonnal, akit 1933 novemberében egy texasi benzinkutas William David Jones váltott fel. Nem sokkal később, mint az az 1967-es sikertörténetből is kiderül a banda öt főre bővült azzal, hogy Clyde fivére Ivan (Buck) Barrow és felesége Blanchet is csatlakoztak. 
A bűnesetek abban az időszakban nem voltak ritkák és mivel a bűnügyi hírekben gyakran szereplő szerelmespár, amúgy is gyakran szerepelt a médiában többek közt beküldött fényképeikkel, így mindent igyekeztek rájuk kenni. A mai történészek előszeretettel állította be őket hidegvérű gyilkosoknak, amit a magam részéről azért erős túlzásnak neveznék. Tény, hogy a bandájuk 13 emberrel végzett "pályafutásuk" alatt, de ebből 2 száradt Clyde lelkén, és Bonnién egy sem. 
A sajátos "családban" a Barrow bandában rendszeres konfliktusok folytak, amik általában Blanchet szigorú vallásos neveltetéséből valamint Bonnie független, makacs, szókimondó természetéből adódtak. 
1933 júliusában a rend őrei azt hitték óráik meg vannak számlálva, mikor meggyilkolták Buck-ot és Blanche-ot kézre kerítették, de a híres/hírhedt párosnak akkor is sikerült elmenekülniük. 
A szerelmespár 1933-ban
1934-ben viszont elkövették életük egyik legnagyobb baklövését, mikor visszatértek Clyde volt börtönébe Texasba, hogy kiszabadítsanak négy foglyot, akik közül három csatlakozott is hozzájuk. Ekkor lett a kultfilmben megjelenített Frank Hamer is érintett az ügyben, aki texasi ranger volt akkoriban.
Az új bandatagok közt volt Henry Methwen is, aki egy évvel később meggyilkolt két benzinkutast, valamint az ő apja volt az, aki csapdába csalta a szerelmespárunkat, s így a halálukat okozta. 
1934 május 23.-án Bonnie és Clyde kettesben kocsikázgattak. Bonnie egy szendvicset majszolgatott éppen, mikor meglátták Methwen apját is, aki leintette őket, s amikor megálltak a bokorban várakozó katonai csoport tüzet eresztett rájuk. Clyde azonnal meghalt, mikor egy golyó kis híján letépte a fejét, Bonnie viszont ezt túlélte, s mikor ezt Hamer az ügy vezetője észrevette, közvetlen közelről fejbe lőtte az akkor 24 éves lányt.
Bonnie és Clyde már életében híressé váltak, s halálukkal legendává lettek. Az ereklyevadászok már a legyilkolásuk után egy órával megrohamozták a szitává lőtt autót, s megpróbáltak vinni mindent, ami belőlük maradt. Clyde ujját le akarták vágni, Bonnie véres ruháját és szaxofonját, s mindent, ami mozdítható volt. Kérésükre fittyet hányva 2 különböző dallasi temetőbe helyezték őket végső nyugalomra, de szerelmük örök legendaként messze túlélte rövid kis létüket. 
A 150 lövéssel megsorozott utolsó autó ma már kiállítási tárgy
Sid Vicious és Nancy Spungen

És ki volt a másik híres említett szerelmespár, akit a bejegyzés elején említettem, valamint kik a mostani Sid és Nancy? Megtudhatjátok legjobb barátnőm most indított blogjából, ami remélem sokatok figyelmét szintúgy felkelti, mint Bonnie világa. http://nancyelete.blog.hu/





2014. október 15., szerda

57.- A szellem érintése

Egy hétvége, ami teljesen másképp alakult. Emberek, akik teljesen kifordultak magukból. Napok, amikor Bonnie annyira gyengének érezte magát, hogy az ájulás környékezte... Valahogy semmi nem ugyanaz,mint eddig.
"Mintha" valakinek érdekében állna belekavarni az életébe. Valakinek, aki féltékeny, aggódik, fél, hogy elveszti azt, akije soha nem is volt. Fogalmam sincs kinek lehetne célja, hogy padlóra kerüljön. *szarkazmus* Csak annyi a biztos, hogy, ha rosszat kívánnak valakinek, olyan, mint a füst, mely nagy lángból jön: visszaszáll.














Na, de térjünk rá azokra a pillanatokra, amik boldogságot okoztak főhősnőnknek, s épp ezért osztanám meg veletek is.
Az otthon egy furcsa fogalom, mert mindenki szabadon értelmezheti, s ő ezt is teszi. Mikor azt mondja "Hazamegyek!"-az valójában azt a helyet jelenti, ami szívének annyira kedves: Siklóst. Nincs "Dehát..." sem "Nem miatta...?" sőt, még egy "Miért?" sem. Kötődik oda, s olyannyira sajátjának érzi a pillanatokat, amiket ott tölthet barátaival, hogy olyankor megszűnnek számára a hétköznapok problémái. Nincs tér, vagy idő, ami felszólítaná a távozásra. Az ott töltött momentumok sokkal mélyebben ívódnak be az emlékezetébe. Minden intenzívebb, mint másutt. A szeretteivel ott töltött napok, pedig sokkal mélyebb lelki kapcsolatokat hoznak létre, mint amúgy. Egyszerűen csak ott érzi igazán, hogy ÉL.

" Emlékszem az érzésre, mely mindig visszatér. Ahogy teszem jobb lábam a bal elé, majd keresztezem, s fogy előttem az út, hogy mögöttem mind többé váljon, ahova visszatérhetek. Magamba szívom az illatot, ami nem létezik már, hisz csak kósza képzetem játszik velem, mégis hamisítatlanul ott van.
Karok fonják körbe a derekam hátulról, épp csak annyira, hogy szembe tudjak fordulni vele, ki ezt teszi. Szemeivel babonázóan az enyémbe néz, s szája finom mosolyra húzódik. Finom, kissé hideg ujjakat érzek az arcomon. Végigsimítja. Egyszer. Kétszer. Sokszor... Fekete kabátjának ujja felhúzódik kissé, s kilátszik férfias, mégis vékony csuklója. A tenyerébe hajtom arcom, rajta a titkos kis félmosollyal.
-Sajnálom, sürgős volt.-mondta olyan halkan, hogy az már majdnem suttogás volt.
- Semmi baj, hisz itt vagy,,,-válaszoltam melegséggel a szívemben.
Érzem, ahogy óvatos mozdulatokkal kezébe fonja arcom, s odahúzza az övéhez. Ajkamon érzem a leheletét, s ahogy egy pillanatra közénk furakodik egy hópihe, hogy hozzánk érve az öröklétbe vesszen,
-Bármi történjék, nekem örökre te leszel életem szerelme!-s megcsókolt, ahogy még soha. Az öröklét csókjával. Azzal, ami érezteti, nem lesz olyan akadály, amit együtt le ne győzhetnének.
A szenvedély, ami bennük tombolt, összehasonlíthatatlan volt bármivel, ami evilági.
Ketten a világ ellen, a szerelemért. A szellem a múlt homályába veszett, s milyen illúzió az egész, mégis mily' reális? Hiszen, már megtörtént..."

2014. október 14., kedd

56.- Ecce mulier (Avagy íme a Nő)

Bonnie milyen egy nő? Hogy kell vele bánni? Hogyan csókoljam meg úgy, hogy ne vegye észre, hogy imádom?
Csak nézett maga elé és hirtelen nem tudott mit mondani. Sok-sok gondolat fogalmazódott meg benne, amit nemrég egy cikkében is kifejtett, mikor azt a feladatot kapta, hogy írja meg mi a különbség a pasik és a nők randizási szokásai között.. Akkor ezt írta:

Egy olyan témáról írok most nektek, amiről mindenki elég sokat tud, mégsem hallunk két embert ugyanúgy beszélni erről a helyzetről. Fiúk közt felnőve, láttam az érem mindkét oldalát, és ezt szeretném röviden elmesélni nektek.
Tisztelt uraim! Kérlek benneteket, hogy töröljétek ki a fejetekből a nőkről alkotott szterotípiákat. Igen sok barátomtól hallottam azt, hogy szerintük az összes nőnemű egyed könnyűvérű és bárkivel elmegy egy körre, akinek elég jó verdája van hozzá. Nos, ez tévhit. Vannak köztünk még olyanok, akik a belső értékeket figyelik. Nem vagyunk mi annyira bonyolultak, mint amennyire azt hiszitek rólunk. Például, mesélnék pár apróságot: Először is, ha megtetszik nekünk valamelyikőtök, azt még magunknak sem szívesen merjük bevallani. Hogy miért? Mert félünk attól, hogy csalódni fogunk és így próbálunk a földön maradni mindkét lábunkkal. Aztán persze ez egyre nehezebbé válik… Ahogy észre vesszük a lopott pillantásokat, az elkapott mosolyokat vagy, ha “véletlenül” hozzánk értek. Ha esetleg elmegyünk veletek randevúzni, akkor órákig képesek vagyunk stresszelni azon, hogy hogyan csináljuk meg a hajunkat és mit vegyünk fel. Nem azért, mert kényeskedő cicababák vagyunk, hanem mert tetszeni akarunk nektek. Végül pedig, ha már összejöttünk veletek, akkor legyetek olyan kedvesek, hogy nem veszitek teljesen természetesnek az igyekvéseinket. Az érzéseink és gondolataink ugyanúgy megmaradnak a kapcsolattól függetlenül és igen, szép, lassan rájövünk a hibáitokra is, csak hajlandóak vagyunk szemet hunyni felettük abban az esetben, ha megéri.

Kedves hölgyek! Most hozzátok szólnék. Először is, sok társunknak meg kellene tanulnia öltözködni. Nem arról beszélek, hogy fintorra húzódik az ember szája, ha ránéz egy csajra, de meg kellene tanulnia mindenkinek azt, hogy kirakatba azt tesszük, ami eladó. Egy ízléses dekoltázs, vagy egy többet sejtető, mint láttató ruha, sokkal vonzóbbnak fog mutatni minket a kiszemelt srác előtt, mintha mindened látja. Abban nincs semmi izgalom. Ha randira készülünk? Nem kell felhúzni a legkényelmetlenebb cipőnket, amiben aztán egész este feszengünk, mert hólyagosra töri a lábunkat. Nézzük a másik oldalát: A fiú, ha oda van értünk nem a cipőnket fogja nézni, ha meg neki ez számít, mert mondjuk csak futó kalandot akar, akkor meg sem ér annyit. Ilyen esetben fel kell állni az asztaltól és otthagyni a kedves delikvenst, mint eb a… mindegy, szóval nem kell rápazarolni az időnket.
Végső soron pedig a csajozás és a pasizás nem sokban különbözik. A cél közös, tetszeni akarunk a másiknak, ami pedig csak úgy lehetséges, ha önmagunkat adjuk. "

Ám ennyi nem volt elég, csak a filozofálgatás magját indította meg benne. Minden nő más, de mégis arra vágyik titkon, hogy szerethessék és szerethessen.
Bonnieról sem tud senki semmit. Hallja vissza a pletykákat az életéről, amelyeken igen jókat szokott derülni. Az elmúlt hónapokban több tíz sráccal "járt" illetve randevúzott a hírek szerint, miközben sorra utasít el mindenkit, aki megpróbál fél lépéssel is közelebb kerülni hozzá. Tehát, ha egy baráti találkozónak a legminimálisabb mértékig is randevú szaga van, menekülőre fogja.
Többször mondogatta Nancynek is mostanában, hogy talán egyelőre jobb neki egyedül. Nem akar alkalmazkodni senkihez, az idejét maga akarja beosztani és a ragaszkodás pedig a legkevésbé sem az, amire jelenleg szüksége van.

"Tudod Nancy, jelenleg van elég dolog az életemben, amit rendbe kellene tegyek Nincs szükségem arra, hogy most még beleugorjak egy kapcsolatba és más gondjait is a nyakamba vegyem. Tudom, hogy mindenben osztozhatnánk, de úgy gondolom egyelőre magamat kell teljesen megismerjem és megszeressem ahhoz, hogy valamikor majd máshoz is így tudjak állni."-egyetértett vele.
Sajnos egy nőnél sincs biztos recept, ami tuti bejön, mindenkinek más tetszik... Ha Bonnieról van szó, akkor nem szabad "ajtóstul rontani a házba". Nem beszéljetek neki tervekről, mély érzelmekről, különben elmenekül.
Sokkal mókásabb, ha tőle kérsz tanácsot, hogy kerülhetsz közel hozzá. Ám de jelenleg senki nem fog tudni nagyon közel férkőzni a szívéhez s, hogy ez meddig marad így? Amíg egyszer le nem veszi róla a "renoválás alatt" táblát.