2014. január 28., kedd

40.- Mindent vagy semmit

Az elmúlt napok-hetek eseményeinek tükrében döbbent rá hősnőnk arra, hogy az élet míg van, soha nem áll meg..
Tapasztalt örömöt, csalódottságot, gyászt, felhőtlen boldogságot, s az érzések olyan színes palettáját, hogy felfogni is képtelenség. Végzete szembesítette emberi sorsokkal, melyek mély nyomokat hagytak benne, s egy életre megtanulta értékelni a szépségeket melyekkel napról napra szembesül, csak a hétköznapok problémái időnként beárnyékolják.
Kezdve relatíve az elején egy pártfogása alá vont hölgyeménnyel s egy igazi sikertörténettel. (A nevek természetesen kitaláltak, az események viszont teljes egészében a valóságot tükrözik.) Volt egyszer egy nyugalmas este, egész pontosan egy nappal azelőtt, hogy összejött volna Daviddel. A kerdezős oldalát egy idegen névtelenül bombázni kezdte. Fogalma nem volt arról, hogy ki volt, aki elmesélte legnagyobb traumáit, hogy milyen hatással vannak rá a kemény drogok és hogyan tett tönkre "munkájából" kifolyólag emberéleteket. Kérte a lány, hogy a közösségi portálon személyes üzenetben mesélje el hogyan jutott idáig. Furcsamód nem származott a kissrác nehéz körülmények közül. Egyszerűen csak belecsöppent jóformán gyermekként egy világba, ami beszippantotta. Szép lassan elmesélte, hogyan vált súlyosan hedonistává, hogy lett depressziós, s mióta kereste örömeit halucinogén anyagokban. Sokkoló volt, mikor egy tizenéves gyerek meséli, milyen érzés mikor a tű átszakítja a bőrét, s vérével áramolni kezd a heroin.
Természetesen Mindez titokban zajlott, s a lány is most vallott először a kálváriáról, hogy mennyi szenvedés árán lett tiszta a fiú. Ám az élet nem mindig segít az emberen, s ő sem veheti a világ minden gondját a nyakába, hiszen ereje sem bírja.
Később az életébe lépett majdnem közvetlenül Eztán egy lány: Zsu. Szintén Nála egy-két évvel fiatalabb, marihuána függő, s valószínűsíthetően a depressziója okán komolyabb szereket is használ időnként. Még hónapokkal ezelőtt Kris konyhájában ültek le beszélgetni és ijedten döbbentek rá, hogy személyiségük hány pontban is egyezik meg. 
- Bonnie én ezt nem bírom! Üldöznek! Meg akarnak ölni! Hülyeséget csináltam!
- Zsu, ha érzed, hogy tényleg baj van, szólj! Megvédelek.
Majd rá kellett jönnie újra, hogy mindenki legnagyobb ellensége önmaga, s nem volt ez másképp vele sem. Legközelebbi péntek esti kocsmázásuk alkalmával a lány elmesélte neki, hogy együtt volt azzal a fiúval, akibe szerelmes. Ezzel semmi gond nem lenne, ha nem a legjobb barátjáról lenne szó. 
- Bonnie mit csináljak? Nem kellek neki! És megint vért hányok napok óta. Nem merek kórházba menni! Mi van, ha megmondják, hogy meg fogok halni?
S Bonnie remegve megölelte a törékeny lányt, aki most ott zokogott előtte. Nagy szemekkel nézett Davidre, aki látta, komoly a baj, mégis tehetetlen. Húzott egy nagyot a kevertből, s próbálta nyugtatni.
- Menj el orvoshoz! Komolyabb bajod lehet! Megígérem, hogy nem fogsz meghalni!
Jelenleg majdnem 2 hete nem látta Zsut és csak reménykedni tud benne, hogy hallgat a jó tanácsra. Viszont, mivel Arnold úgyis megkérdezte, hogy bekerül-e a blogomba, válaszom: igen. Ne játssz Zsuval! Állj mellette! Te vagy az egyetlen, aki hatni tud rá! 

Ennyi "élmény" elég is lett volna, az elmúlt hetekre. A sötétben történt mecseki túrával, mindennel együtt. (Jó buli volt az tény, barátokkal a friss levegőn, majd vaksötétben hazabotorkálni meredek úton úgy, hogy semmit nem láttunk... Összehozott minket. :)) A másnapot viszont senkinek nem kívánom. 
Békés vasárnap délelőtt. Bonnie cigit töltöget és mosogat, míg David a motorját szereli. A telefon hangjára felpattant, s vitte ki szerelmének, aki csak úgy tudott telefonálni olajos keze miatt, hogy ha füléhez fogták a telefont. 
- Mi? Meghalt? Azonnal megyek!- majd a fiú letette a telefont és egy percig elkerekedett szemekkel nézett maga elé. 
- Meghalt az apjuk! Dolgozni indult éppen. Átmegyek hozzájuk!- majd azzal a lendülettel felült a Simsonra és elsietett.
A lány kiabált fel Juniornak, hogy mi történt, s úgy döntöttek ők is sietnek barátaikhoz. 
A fiatalabb fiú kinn állt az udvaron, David és Szüni társaságában. Némán sírt. Majd miután főhősnőnk megölelte, maga elé nézett és kifakadt belőle minden. 
- 43 éves volt. Az egész életét munkával töltötte és soha nem becsülték meg! Minden áldott nap dolgozott hétfőtől-vasárnapig! Most is épp odakészült. Cigarettát töltött. (Reggel még mosolygott ránk! Itt ült még pár órával ezelőtt vidáman!) Egyszer csak kiesett kezéből a töltő, fulladozni kezdett, majd meghalt. Tudod mi a legrosszabb? Pár napja összevesztem vele és még most is kicsit haragban voltunk! 
Egyszerűen nem volt szó, ami kifejezte volna akkor és ott a helyzetet. A nagyobbik fiú is teljesen össze volt törve, édesanyjukról nem beszélve. Az édesapa holtteste ott feküdt a házban, a mentő későn érkezett ki, a család pedig természetesen összetört... 
Nem tudok többet írni... Ezúton is részvétem a családnak... 

2014. január 15., szerda

39.- Sosem volt Malacka

"- Hogyan betűzöd azt, hogy szeretet? 
- Azt nem betűzik, azt érzik."


Bonnie, Bonnie, tudnám mi lelte? Sosem volt ilyen naiv. Sőt, híresen jó emberismerő, másokat nevettető, elvont és önfejű, de mégis... ember.
Ritkán voltak barátnői, okkal. Fiúkkal mindig könnyebben szót értett. A lánybarátnőknek valami mindig szemet szúrt és balhé lett a végére. De azt hitte Dee más. 
Általános iskola vége felé ismerkedtek meg és első csapásra megtalálták a közös hangot. Az akkor még kislány Dee és a már akkor is csodabogár Bonnie. 
Teltek az évek, a lányok is cseperedtek és senki nem emlékezett már rajtuk kívül, hogy is indult ez a barátság ami akkor úgy tűnt egy életre szól.
Főhősnőnkben nem voltak előítéletek, mert barátnője egyre lazább erkölcsök szerint kezdte élni (szerinte) nehéz életét. Nem érdekelte, hogy milyen viharba rángatja magával a lány és, hogy az ő jó hírét is pillantások alatt az aprítóba dobja. Az évekkel ezelőtti nyarakat együtt töltötték, ahogy az őszök, telek és tavaszok is ezen szellemben teltek. 
Mikor virágba borult a természet feküdtek ki kedvenc helyük füves placcán, s nevettek az életen, mintha soha nem lenne vége. Egyik cigaretta égett le miattuk a másik után, s üdítő volt a narancsos sör hűs simogatása később is, mikor egyre maróbban égették bőrüket a nyár első forró sugarai. Szájuk be nem állt soha, s mesélték egymásnak a legnagyobb titkokat, élték át szép élményeiket, mikről hitték, hogy majd örökre összekötik őket.

S mi volt a legfájdalmasabb felismerés? Hogy Bonnie azt hitte ők olyanok, mint Milne hősei. Ám rá kellett jönnie, Dee sosem szerette őt igazán s, hogy ő nem Micimackó malackája, csak egy a vágóhídra szánt disznók közül. 

2014. január 9., csütörtök

38.- Nővel ne kezdjen az ember! (gondolataim a nővéremnek)

Kedves Picuri!
Jól mondtad mindig, hisz ugyanazt hajtogattuk némi (ön) iróniával: Nővel ne kezdjen az ember, csak a baj van velük! :)
Valóban. Érdekes, hogy mi mindig a fiúkkal jöttünk ki jobban.
Sosem panaszkodtak az miatt, hogy begöndörödött a hajuk a reggeli párától és hiába volt a reggeli vasalás. Mindemellett az ő beszéd témáikhoz mindig is hozzá tudtunk szólni mert valahogy soha nem jöttünk lázba a legújabb szempillaspiráltól és a legújabb nőcis dolgoktól. Te rapperként öltöztél, az acélbetétes pedig mindig is az én ruhatáram része volt. Mennyit hallgattuk, hogy a "narancshajú meg a testvére!" Mennyit nevettünk nyafka sznob plázacicák legújabb pletykáin rólunk. Imádtam azokat az időket!
Ma sem változott a helyzet drágám. Ugye, tudnál te is mesélni? A lánybarátok hátba szúrnak és házi nyúlra lőnek, bekavarnak és rosszindulatú pletykákat terjesztenek rólunk. Milyen mókás, hogy Petivel még sosem volt olyan gondunk, hogy le akarta volna csapni a páromat a kezemről. :)
Ma is visszagondoltam, mikor David előtt az a kedves hölgyemény próbált befeketíteni, holott a nevemen kívül semmit nem tud rólam. Egy embert sosem az alapján kell megítélni ami terjeng róla, hanem arról, rászolgált-e.  S egy bő hónapja dolgozom azon, hogy ne nyomjam le térdig a csülköm a hölgyemény torkán. Nem szeretem azokat, akiknek olyan unalmas az életük, hogy kénytelenek a miénkkel foglalkozni.
Mondjuk, már rájöttünk, hogy nem minden nő perszóna és nem minden pasi korrekt. De így is nagyon szerencsések vagyunk, mert olyan párjaink vannak, akikkel tiszta szívből imádjuk egymást, van egy kis patchwork családunk, és barátaink is, akikben feltétel nélkül bízhatunk. Addig teljes az életünk, s ne is törődjünk mással! :)

Csókoltatom művésznő:
Kishúgod: Bonnie

2014. január 6., hétfő

37.- Egy nehéz nap éjszakája (Üzenet a legjobb barátnak)


Drága Pusztító Peti!


Ha eddig hittük, tudjuk miről szól a dal, tévedtünk. Mindmáig fogalmunk sem lehetett. S igen, mostanra túl vagyunk egy nehéz éjjel nappalán, s most éljük egy nehéz nap éjszakáját.

Innen a jól megszokott szürke vagy lila laptop elől sem könnyebb, mint neked odabenn lehet. Mert remélem a műtét után már újra álomba merültél a sütikkel eltelítve, ha már egész nap koplalnod kellett.
Ejnye, ejnye Peti. Hányszor mondtam neked mindig legyen helyén az eszünk? A magunkfajtát a magukfajták megvetik, gyűlölik, és ők a Justice League (az Igazság Ligája) a szentek, akik szegény megvetettként is harcolnak értünk (is).
Fityfenét. Sosem szerették azokat, akik rávilágítanak az igazságra. Az általuk éltetett komcsi rendszer is így működött. Csak ma Gulag helyett a járóka rácsain belülről engednék tekintetünket a napsütés irányába emelni. Ha beszélsz, akkor körbetekerik a fejed szigetelőszalaggal, s elveszik a kedved a leszedés utáni megszólalástól is..
Igazságtalan? Igen, tudom. De hidd el drágám, a mesékből megtanulhattuk a gonoszok elnyerik méltó büntetésüket. S ahogy mindig szoktam volt mondani: Minden mesének Happy End a vége. Ha még nincs Happy End, akkor a történet sem fejeződött még be.
Nem mondom, hogy ami ránk vár most az könnyű lesz...hogy majd végig ugrándozva a mosollyal kirakott sárga köves úton nem fogunk könnyeket ejteni. Dehogynem. Én csak annyit ígérek, hogy melletted leszek és fogom a kezedet. Mint 4 éve, mint tegnap, és, mint ígértem míg élünk. :)
Én mindig itt leszek veled:
Bonnie Parker (A te fekete Monroed)

2014. január 4., szombat

36.- Mégiscsak az első

Január elején járunk. Kinn szürke, felhős, hűvös idő van. Elkél a szokásos hosszú szövetkabát.
Miben másabb az idei év? Mit vár tőle Bonnie?
A válasz: Nem másabb, csak ha azzá teszi. Az évtől pedig nem vár semmit. Az egyetlen akivel szemben követelményeket sorakoztat fel az önmaga. Senki más.
Az újévi fogadalmaknak sosem látta értelmét. Ha valaki változtatni akar az életén, akkor abban a pillanatban kezdje el. Ne holnap, ne holnapután... Akkor és ott.
Ő például évekkel ezelőtt kitűzött magának egy dátumot amikortól leteszi a cigarettát. Mit nyert? Hetekig tartó szorongás után egy "Majd, ha fagy!"-felkiáltással egybekötött újabb szálra való rágyújtást. Ahogy ez ment akkor, megy ma is. Voltaképpen pedig máig nincs benne az elhatározás, hogy letegye. Szereti érezni a szájában az ízét, kezében nézni a bűzölgő, egészségtelen halálrudat és kinn fagyoskodni, vagy épp felolvadni időjárástól függően minden egyes alkalomnál. Bűnös élvezet, amit voltaképpen egy cseppet sem bán.
Amin viszont elkezdett gondolkodni, hogy ezt az évét már korban felnőttként fogja eltölteni. (Még, ha lelkében nem is teljesen az még.)
Egy gyerekkel az emberek hajlamosabbak elnézőbbek lenni, egy felnőttel már nem. Ő sem kapaszkodhat azokba a kifogásokba amikbe régen. Már nem nő ki semmit. A felnőtt tanul, tapasztal, de alapjában véve nem változik.
Bonnie sem. Rendbe kell tennie az életét. Október végén számot vetett, s akkor nem tett lépéseket. Mostanra eljutott addig, hogy az idő kényszeríti rá. Májusban már számot kell adnia érettségéről, kevesebb, mint három hét múlva kitűzik neki a felnőtt lét küszöbét jelző szalagocskát, s ha ezeknek vége, akkor meló, szakma, egyetem. (Más embereknél fordítva, nála ilyen sorrendben.)
Az idei év feladata a bizonyítás önmagának. Tökéletes társa, családja és barátai vannak hozzá, akik támogatják. Nincs kibúvó, az úton menni kell, vagy az út megy el mellette.
Mindenki eljut a célig, a kérdés csak az út amelyet megjár addig. S ahogy annak idején egy számára régebben fontos ember mondta: "Az életet úgy képzeld el, mint egy mozgólépcsőt. Csak bámul ki az ember a nagy bamba fejéből és beleütközik a mennyezetről lelógó dolgokba, amik abban a pillanatban "váratlanul" érnek. Ha odafigyelsz felkészülhetsz, vagy elhajolhatsz előle." S bár nem kedvelem őt mára, de igaza volt nagyon sok mindenben.
Tudja mivel áll szemben. Felkészül, erőt gyűjt, hogy majd mikor szeme előtt lebeg ne kelljen elhajolnia.