28.- Transylvania tanulságai / 1.rész - Naivitás, titkok és alkoholmámor

- De ez maradjon a mi titkunk!- jött az üzenet kislányától, melyet aznap este már vagy a milliomodik pittyegés jelzett.

- Mint minden, amit eddig beszéltünk.- reagált Bonnie. S nem láthatta más, de mosolygott abban a pillanatban. Mert sokkal több dologról hallgat, mint azt bárki hinné. Hiába beszél mindig,akkor is a szavak nagy része kimondatlan marad. Időközben skype-on Zazzal veszekedett. Mert a lány már olyannyira stresszes volt a másnapi versenytől, hogy kifejezetten irritálta a srác nyugodtsága. Kiabált, csapkodott és a fiú mire ráunt a női hiszti eme tipikus példájára, beleegyezett: Na jó, csináljuk.
Így telt az éjszaka. A lakásban csak a laptop búgása és a halk zene hallatszott. A család többi tagja békésen szunyókált, s neki erre volt szüksége. Utazni is egy perc alvás nélkül indult. "Majd a buszon alszok!"-mondta, s relatíve nem is tévedett nagyot. 15-16 órányi hátsó kockára ülés után meg is érkeztek képzeteikben túlmisztifikált városunkba, amelyről már megvoltak győződve, hogy fantomközség.
Ortodox templomok, temetők, telesz@rt aluljárók, meredek utak, és a környék éjszakai kihaltsága jelezte, nem egészen felel meg előzőleges elképzeléseiknek. "Valahol kocsma csak van!"- jelentette ki mindenki. Majd miután elfoglalták Pripjaty-i luxusszállójukat nekivágtak az éjszakának. Persze konfliktus elkerülhetetlen volt, mint ahogy az merőben más habitussal rendelkező egyének kisebb csoportjától el is várható. Két felé szakadtak, s Bonnie szidta a fiúk nem törődömségét, mindaddig míg az ő hozzáállása sem változott meg egy Records Café nevű hely láttán.
Maradjunk annyiban, hogy Kitty, Bonnie és Bubó professzor hallatlan közkíváncsiságnak és népszerűségnek örvendtek ott azon az estén. Megismerkedtek egy nagyon rendes hapsival, akiről azt hitték, hogy ő az egyik pultos. Majd miután a 2. pohár vodka narancsra kapták a kedvezményt közölte az úriember: "Ez a hely az enyém."-s azzal a lendülettel hozta a második decis-pohárnyi erdélyi-házi pálinkát a hölgyeknek. Majd ezután a jó este után megindultak az idegen városnak: a 2 illuminált állapotban leledző liba és a professzor úr. Előbbi 2 hangos kappanhangú dalolására még a helyi rend őre és kijött a kisboltból és felhúzott szemöldökkel figyelte a rögtönzött koncertet. A belváros közepén. Hajnali 3kor. Ám végülis nem kerültek senkivel összetűzésbe. (Mert igencsak félre állt volna a szájuk, ha első estéjükön a muresi rendőrség egyik szimpatikus csótányos cellájában kötnek ki.)
Negyed órányi végtelennek tűnő kóválygás után egy ismerős parkban kötöttek ki, ahol pár helyi fiatalt találtak. Első látásra semmi komolyabb probléma nem volt velük, s másodikra sem tűntek többnek helyi kis piti zsiványoknál.
- "Hát ti? Mit kerestek?"- kérdezte a "banda vezérének" tűnő rágógumit rágcsáló srác.
- " A szállásunkat. Rohadtul eltévedtünk..."
- "Értem. Címet tudtok?"
- " Szerinted, ha tudnánk itt trécselgetnénk az éjszaka közepén? Valami munkásszálló szerűség. Csak a szentlélek és a penész tartja egyben."
A gyerek szája mosolyra húzódott. De ez nem az a vidám, kedves, segítőkész mimikai reakció volt. Ebben a pillanatban gonosz fény csillant a szemében, amit csak Bonnie vett észre.
-"Segítünk nektek, ne féljetek!"
Abban a pillanatban a lányok állapotukból kifolyólag, a professzor úr pedig naivitásából kifolyólag nem fogta fel a helyzet súlyát. Maradjunk annyiban, hogy a professzor úr igen sok mindenben jártas, de a harcművészetek egyike sem tartozik tudományai közé. Ami meg a két csajt illeti józanul simán kiütik a három embert, de abban az állapotban még a döntetlenre sem lett volna elég nagy sanszuk. Ott álltak az éjszaka közepén. Telefonon senki nem elérhető és a három ember nem akarta őket egyedül sehova sem engedni. S mondjuk úgy, ordított róluk, hogy a kísérgetést, ha tervezték is,a legkevésbé sem tisztességes szándékkal...

27.- Lázadó hajlamok (slam poetry)

Nagy szemen, hosszú pillák. S nincs könny, nincs semmi, csak mit az élet elé rak, egyszerűen ennyi. Nem tudja sokszor hogyan kell élni, ahogy azt sem mi az, hogy félni. Szembeszállni hurrikánnal tán' oly bátor (vagy épp botor), mint tűt keresni a szénakazalba'. Meddő dolog, úgy tűnik mégis megpróbálta. S mire ment vele? Fogalma sincs róla, csak szív, mint a róka által átb@szott gólya. Ki revansot vesz, miképp teheti, s a szemét róka is a saját főztjét eszi.
Skorpió lét, mi az? Önmagában semmi... Ilyen lénynek tudni is kell lenni. Mint a stílushoz is mi kell? Kihúzott váll és felszegett fej! A legnagyobb gyűlölködő tömeg közepén felordítani: "Itt vagyok s.ggfejek! Most mondjátok! Szemtől-szemben legyetek kemény gyerekek! Álljatok ki magatokért, s hadd haljam! Ki a legnagyobb marha itt a mocsokban?!" S nézni,nézni ahogy a rendszer sok barma, maga mögött csak a saját bűzölgő piszkát hagyja. S ő ott áll tovább, elhatározásait egy hurrikán sem ingatja meg. S erős, mint nád is, ki meghajlik a szélnek, holott tudja, erősebb nála. Ki gyenge mit tesz? Csak az ereit vágja... fel! S eldobja az életét, mindenki mást szidva: "Mekkora szemét!" Tette ezt a lány is maga sem volt különb ennél, s kérdezem te mégis mit tennél? Szilárd akaratod mindig kitart? Vagy tán magad is gyarló vagy? Csak a hullám közelgett. "Nagyon nagy."-s hitte, nem bírja. Mégis mi vitte előre? Az akarata.
Büszke egy kicsit talán, úgy érzi, tett már le valamit az asztalra. S nem fél semmitől. Klisé kissé: Ki nem mer nem nyer. De többé nem hajlandó elaludni nyitott szemmel..
Unja már, hogy működik a besúgórendszer, aki nem nyel, elkaparnák, s nem védhetné senki. Mert a rendszer mocskának egy magunkfajta csak ennyi. Igaz ember? Ki, ha kell kűzd, s ha muszáj meghalni is mer! Inkább legyek elvekkel halott hős, mint hallgató féreg körülötte a sok tetemmel. Az agymosott zombikkal, kik majd őt temetnik el.
Bonniet nem emészti fel a demokráciának csúfolt jelenlegi rendszer, ha kell olyan lesz mint toroknak a vegyszer! Amit tesz csak maró intrika. De jobb, mint a jelenlegi korrupOrbánia. Megvalósíthatatlan elv követője, magam nem leszek! Csókoltat titeket odafenn kretének, ha kell ő köp bele abba amit esztek..

26.- "Három műszaktól forró szerelem"

Komótosan visszasétált a bástyához, majd rágyújtott egy szál cigarettára. "Itt van."-súgta Julie a fülébe. Elkerekedett a szeme, remegett a keze, s játszi könnyedséggel akarta rávágni "Leszarom..." Ám mikor a lányra nézett, tudta, ha magának tud is hazudni, neki nem. Túl jól ismeri. "Nem érdekel, nem figyelek oda, nincs itt, nem vesz észre, nem megyek oda..." - hajtogatta, miközben egyre kevésbé hitt saját szavai hitelességében. Julie látta Bonnie-n, hogy az elhatározása az első pillanattal füstbe ment. Az, hogy óva intette, csak még inkább olaj volt a tűzre főhősünknek: Próbáld meg! 

Óráknak tűnő másodpercek teltek el, és a lány megnyugodott egy picit. Nagy levegőt vett, s újból rágyújtott egy cigarettára Tonkával és Julieval. Egy pillanat múlva megfordul, s abban a pillanatban hagyott ki egy dobbanást a szíve.

"Szia." mondta Dan, ugyanazzal a mosollyal és tekintettel, ami annyira megtetszett a lánynak benne. Ha abban a pillanatban megkérdik tőle, melyik nemhez tartozik?-csak ennyit tudott volna rávágni: Aha... Tehát Boy tanácsát nem fogadta meg. Ismét visszanyalt a fagyi..

"Hali."- üdvözölte főhősünk, s közben magában rimánkodott, hogy a fiúnak nem tűnt fel, a fáziskésés. Szerencsére így lett. Mégis olyan zavarban volt, hogy nem tudta mit mondjon,mégis ott folytatódott jóformán magától a beszélgetés, mint ahol abbamaradt. Sosem gondolkozott azon, hogy vajon másik is annyira figyelik-e a gesztusnyelvet, mint ő. Mert akárhányszor tudtak hozzáértek a másikhoz. Hol finoman, hol pedig mindenki által láthatóan ölelgették egymást. Egyszerűen nem tudott mit tenni. Érzi, hogy talán jobb lenne magát távol tartani a fiútól és sikítva menekülni félelmében, mégis... minél inkább küzd ellene, annál inkább meddőnek érzi a vállalkozást. 

Nem szerelmes, ez biztos. De meddig? És mi lesz? Újra eltűnik a srác, s mindahányszor felbukkan majd a jövőben, ilyen lesz, mint most?

Legalább adna egy lehetőséget. Maradna, vagy menne, esélyt hagyna arra, hogy megszeresse, vagy épp megutálja. De nem szabadna játszania. S Ms. Parker tisztában van vele, hogy a fiú észre sem veszi ezeket a dolgokat. Neki valószínű nem is olyan fontos. Csak ő kattog folyamatosan, s dobol ujjaival a fa asztallapon. Tudja, hogy a mérleg tányérja inkább a megszeretni felé húz...

25.- Negyedszáz-tizennyolc

Hányszor, de hányszor akart már írni Zaz által csak lányregénynek hívott blogjába az elmúlt időben. Soha nem hitte volna, hogy ennyire hiányozhat neki az, hogy kiírja magából a gondolatait. S most, hogy teheti, talán nem is lesz mindre helye, vagy ideje. Az élet addig sem áll meg, amíg a blog íródik. Talán nincs is ezzel semmi baj.
Így pillanatokon belül 18 évesen ideje volt, hogy leltárt készítsen. Nincs sok idő. S mivel voltaképp esze ágában nem volt megtenni, hát az élet kényszerítette rá.

Először a párkapcsolati helyzet került terítékre. (Mivel Bonnie alapjáraton egy igen kis emocionális lény, ezért érthető, hogy miért ezt a kártyát dobták elé elsőként.) Fischermann az utóbbi időben nagyon megtetszett a lánynak. Nem verte nagydobra ám, ha valaki szemfüles volt, észre vehette. Jól is alakultak a dolgok. Minden szép és minden jó. Apró flörtök, érintések, sunyi mosolyok, ölelések majd az első csók varázsa. Milyen jól is hangzott. És ennyi. Egyik pillanatról a másikra Fishermann felszívódott. Néha egy-egy sms-t váltottak, még utána, de semmi. Pedig ez nem a szokásos "meghúz aztán lelép"-sztori volt. Mégpedig ennek igazából egy komoly oka volt: nem húzta meg... Végérvényesen azt a konzekvenciát vonta le, amit egy régi jó barátja Boy mondott neki: Hagyja a fenébe! S így is tett...

Ideje nem volt még belegondolni, s ezzel a témával összefonódva került terítékre a barátság és ettől függetlenül, de egy időben a családi téma is. Bonnie a rab madár szindrómából kitörve szárnyalt, s magába zárkózva-megnyílt egy olyan világ előtt, ami lassan készen áll, hogy egy ilyen kis összetett valakit is befogadjon. Pusztító Péternél volt. Ő volt az az ember, aki soha nem korlátozta semmiben, és akármilyen hülyék voltak, akkor is imádták egymást. Ez idő kellett ahhoz, hogy magába szálljon. S azokban a hetekben jóformán mindenkivel beszélt vagy találkozott, amíg a kitörés időszaka tartott nála. Összenőtt újra szíve csücskeivel. Később Zaznál töltötte a napjait és sokan elítélték. "Hülye kurva."-mondogatták a hátam mögött, akik valahonnan megtudták. C'est la vie. Amíg nincs oka mentegetőzni, nem is fogja megtenni. Tükörbe tud nézni, anélkül, hogy a tükörképe leköpné.

S eközben megingott a viszonya az édesanyjával. Barátság kontra "szerelem" 1:0-ra vezetett és jött a döntő kör. A család. Ami mindenki számára fontos, ám Bonnienak egyéni jelentéssel bírt. Bonnienak a család azokból az emberekből áll, akiket ő úgy gondol. Nem érdekli semmilyen rokoni kapcsolat ilyen szempontból. A családnak egy kis működő rendszernek kell legyen. Ez az elmélet működőképes is addig, míg ezen maga által kialakított kis közösség egy tagjával nem támadnak konfliktusok. S ez történetesen az édesanyja volt. Az esetben, ha eddig apró kis szelek voltak nézet eltéréseik, akkor most tombolt köztük egy mindent elsöprő hurrikán. Magával sodort mindent, amit talált, s nem volt sem Isten, sem ember. Mindkettő makacs volt, mint egy-egy öszvér, s vágták egymás fejéhez sérelmeiket. Az eddig békésen hullámzó tavacskából úgy lett pillanatok alatt gyilkolni vágyó óceán, hogy jóformán idejük sem volt összekapni magukat. S ez elhúzódott. Ennyire sokáig még sosem voltak összeveszve, s még nem fordult elő, hogy ennyit bántották volna a másikat. Bonnie makacs volt, anyja pedig dühös és meggondolatlan. A megoldás végülis kézenfekvő volt, csak ezt a döntést nehéz meghozni: KOMPROMISSZUM! Anélkül nem megy. S relatíve 2:1 az állás. Így kb 12 és fél nappal mindenek előtt úgy gondolja, egész jól áll.
Ahogy Radnóti is mondta "Az ember verset ír, tanít. Csak ülj a földre, s nézz az égre! Nem ül le, és nem beszél. Felnő, s azt sem tudja, hogy mivégre!"